Iskola: ezeket csomagoljuk a gyereknek

Szeptember elejére nem csak iskolatáskával és tanszerekkel érdemes felkészülni, hanem fontos számba vennünk azt is, mit készítsünk a gyermekünk uzsonnásdobozába. Dudás Ágnes dietetikus kérdésünkre elmondta, hogyan csomagoljunk, és mit ne hagyjunk ki, ha a gyerek étkezéséről van szó.

A gyermekek tápanyagigénye nagy, hiszen fejlődésben vannak, azonban még mindig az a jellemző, hogy a gyerekeknek több mint a fele reggeli fogyasztása nélkül indul az iskolába – mondja a szakértő. Ezt érdemes kiküszöbölnünk és már otthon beiktatnunk az első étkezést, valamint olyan ételeket csomagolnunk, amelyek fedezik a gyermek napi tápanyagszükségletét. Amit csomagolni érdemes:

  • teljes kiőrlésű kenyér vagy zsemle kevés margarinnal, sovány felvágottal, sajttal, esetleg házi készítésű túrókrémmel
  • idényzöldségek (uborka, paradicsom, retek, paprika, stb.)
  • szívószálas tej, kakaó vagy ivójoghurt, 100 százalékos gyümölcslé
  • nassolnivalóként aszalt gyümölcs natúr magvakkal, müzli szelet

Szuperételek gyerekeknek

Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadékról sem, legjobb a víz, ásványvíz esetleg kevés mézzel ízesített gyümölcstea. Egy iskolás korú gyermek folyadékszükséglete 1,5-2 liter. Érdemes kerülni a sóban, cukorban gazdag élelmiszereket, illetve a zsírral is óvatosan bánjunk – hívja fel a figyelmet Dudás Ágnes.

Figyeljünk oda, hogy mindig tartalmazzon gyümölcsöt vagy zöldséget a csomag

A megfelelő tápanyag –és vitaminbevitel nagyon fontos, amit érdemes napi ötszöri étkezéssel biztosítani, amennyiben ezt nem tudjuk megoldani, akkor pótolni kell, de előtte ajánlott gyerekorvossal konzultálni.

A következő vitaminok, ásványi anyagok fokozottan szükségesek:

  • B1 vitamin: májból, tojásból, teljes kiőrlésű gabonákból, hüvelyesekből érdemes bevinni
  • B3 vitamin (Niacin): húsfélékben, belsőségekben, szójában, zöldségfélékben találhatjuk meg
  • B6 vitamin: máj, hús, hal, tejtermék, hüvelyesek, gabonafélék, élesztő és tojás tartalmazza
  • B12 vitamin: csak állati eredetű élelmiszerekben: májban, húsban, tejtermékekben, tojásban fordul elő
  • C-vitamin: paradicsom, zöldpaprika, saláták, zöldségek, citrusfélék, csipkebogyó, savanyú káposzta tartalmazza
  • A vitamin: tejben és tejtermékekben, tojássárgájában, belsőségekben, tengeri halakban található
  • Béta karotin: sárga és piros zöldségek, gyümölcsök, legtöbb sötétzöld zöldség tartalmazza
  • D-vitamin: halolajból, tojásból, májból, vajból, D-vitaminnal dúsított margarinokból érdemes bevinni
  • Kalcium: tej és tejtermékek, olajos magvak, halak, ásványvizek tartalmazzák
  • Magnézium: zöldségfélékben, hüvelyesekben, gyümölcsökben, gabonafélékben, tejtermékekben, halakban, ásványvizekben találhatjuk meg
  • Cink: húsok, tojás, máj, tartalmazza
  • Vas: ( serdülő lányoknak különösen fontos) húsokban található

Ha szeretnénk pénztárcabarát, de egészséges étrendet gyermekünknek, a szakértő azt tanácsolja, válasszunk csirkehúst a sertés helyett. A gabonaipari termékek között is találhatunk olcsóbb, ám teljes kiőrlésű kenyereket, zsemléket is. A zöldségeket, gyümölcsöket próbáljuk meg a piacról beszerezni, ott frissebb és az ára is kedvezőbb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.