Fukusima után: vörösborral a radioaktív sugárzás ellen

A közelmúltban bekövetkezett erős földrengés és az azt követő szökőár következtében a fukusimai nukleáris atomerőmű megsérült, és azonnal le kellet állítani a reaktorokat. A jelentések szerint sikerült természetes védekezési formát találni a rendkívül káros radioaktív sugárzás ellen.

Az ACS Meidicinal Chemistry Letters című folyóiratban megjelent jelentés alapján a kutatóknak sikerült egy resveratrol nevű antioxidáns anyagot azonosítaniuk, amely megtalálható a vörösborban, a szőlőben és a diófélékben, és a vizsgálatok alapján képes természetes védelmet nyújtani a radioaktív megbetegedések ellen. Mindegy, hogy a radioaktív sugárzás a mostanihoz hasonló ipari atomkatasztrófából, vagy éppen a rákos betegeket kezelő sugárterápiából származik, mindenképpen legyengíti az emberi szervezetet, és betegséget, illetve súlyosabb esetben halált okoz, mondta Michael Epperly és Kazunori Koide.

Az újonnan kifejlesztett, radioaktív sugárzás ellen védelmet nyújtó gyógyszer hatékonyságát jelenleg az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszeripari Hatóság (FDA) vizsgálja. A gyógyszert mellékhatásai miatt egyelőre rákos betegek nem használhatnák, és jelenleg úgy tűnik, hogy nem csak kis mennyiségben lehet előállítani.

Olvassa el korábbi cikkünket a fukusimai katasztrófa egészségügyi vonatkozásairól

A kutatók megfigyelték, hogy a szóban forgó antioxidáns a lombikokban védelmet nyújtott a sejteknek, de a kísérleti egereket nem védte meg a sugárzás sejtkárosító hatásaitól, viszont egy másik, hasonló természetes anyag, az acetil-resveratrol képes volt az egereknek védelmet nyújtani a radioaktív sugárzás ellen. Ezt az anyagot ráadásul nagy mennyiségben is könnyen elő lehet állítani, és szájon át bevehető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.