Az evéshez alapvetően a nyugalom érzése kapcsolódik; a csecsemő nemcsak jóllakik, hanem meg is nyugszik, ellazul a táplálás során. Később is megmarad az evés nyugtató hatása, ami csak akkor probléma, ha az evés és az étel egész gyermekkorban és még felnőttkorban is az egyetlen, illetve a vezető önmegnyugtatási módszer, eszköz marad - olvasható a hvg.hu-n.
Miért eszünk, ha szomorúak vagyunk?
Az érzelmi evés röviden azt jelenti, hogy valaki akkor is eszik, ha szomorú, ha dühös, ha fél (szorong) valami miatt, de sokan örömükben is többet esznek. Ilyenkor az evéssel csökkentjük az érzelem okozta feszültséget, vagyis megnyugtatjuk magunkat.
A valódi, biológiai éhség nélküli evés a bennünk keletkezett érzelmi feszültség gyors csökkentését szolgálja. Mivel negatív érzelmeinket nehezen fejezzük ki és mutatjuk meg (elsősorban a másoknak megfelelés túlzott vágya miatt), ezért az evés közvetítő közegként funkcionál: meg lehet szabadulni a belső feszültségtől anélkül, hogy bajunkat ténylegesen megfogalmaznánk.
Gyerekkorban kezdődik
Ez a sok különböző érzelem a felnövekedésünk során valahogy, valamikor összekapcsolódik az evéssel vagy bizonyos ételekkel (többnyire édes és/vagy puha ételekkel). A legérzékenyebb időszak ebből a szempontból a gyermekkor, mert kicsi korunkban különösen fogékonyak vagyunk a szavak nélküli kommunikációra , a gesztusokra, az arckifejezésekre.
Ha a gyermek számára fontos személy úgy érzi, hogy "szegényke nem ehet vattacukrot, milyen rossz lehet így a gyermekkor", akkor a gyerek ugyanezt fogja érezni: a vattacukor felértékelődik számára, érzelem kapcsolódik hozzá. Sajnos gyakori látvány az is, hogy a zaklatott kisgyereket étel kínálásával, etetéssel nyugtatják meg a szülők, nagyszülők. Ez a gyakorlat megalapozza, hogy az evés önmegnyugtató eszközzé is váljon.
