Barackos finomságok

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a sárgabarack jótékony hatásairól, de persze finom, édes ízéről se feledkezzünk meg, hiszen igazán sok egészséges finomság varázsolható belőle a családi asztalra.

Ha a sárgabarack ízét egész évben érezni szeretnék, készítsünk lekvárt belőle. Ez a legegyszerűbb módja a nyár ízeinek megőrzésére. A lekvárt sokféleképpen felhasználhatjuk, így például vajas-lekváros kenyér vagy kalács készítéséhez, sütemények tésztájába keverve, vagy tölteléknek, de akár a natúr joghurtot is feldobhatjuk vele, és máris kész a gyümölcsös finomság.

Fagyasztva is elrakhatjuk télire, de ekkor számoljunk vele, hogy felengedve puha állagú lesz, és ha díszítésre szeretnénk használni, nem éppen a legesztétikusabb látványt nyújtja.

Most azonban még a friss barack ízét élvezhetjük, úgyhogy használjuk is ki, és készítsünk minél több finomságot belőle! Válasszon alábbi receptjeink közül!

Levendulás sárgabaracklekvár

Bizonyos vidékeken a sárgabaracklekvárhoz levendulát szoktak tenni. A narancs-lila szín, valamint az édeskés barack és a kesernyés levendula íz hihetetlen párost alkot. Az elkészült lekvár tetejére, 7 dl-es üveg esetén 1 teáskanál levendulát tegyünk, majd zárjuk le. Télen a kamrából elővéve, fenséges ízélményt nyújt.

Barackos mascarpone

A tiramusihoz hasonlóan kell elkészíteni ezt a gyümölcsös desszertet is. 250 g mascarpone-hoz 250 g sárgabarackra és 400 g babapiskótára lesz szükségünk. A piskótát a kávé helyett sárgabaracklébe kell forgatni, és sorban egy tál aljára helyezni, de csak a felét. Ezután jöhet rá a mascarpone, amit 4 evőkanál nyírfacukorral , 4 tojás sárgájával, és kemény habbá vert fehérjével elkeverünk. Szintén csak a krém felét használjuk fel. Ezután következik a piskóta másik fele, majd a sárgabarack, amit kimagozunk és negyedekbe vágunk, 1 citrom levével meglocsolunk, és egy csokor apróra vágott mentával elkeverünk. A tetejére kerül a maradék mascarpone, amit kakaóval vékonyan meghintünk. Tálalás előtt legalább 2 órát a hűtőben érleljük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra