Az üdítőital elváltozást okoz a májban, azzal kövérít

Felborítják a zsíranyagcserét és zsírmájhoz, metabolikus szindrómához, ennek következtében cukorbetegséghez és magasvérnyomáshoz vezetnek. A kísérlet ideje alatt a laboratóriumi állatok kizárólag fruktózzal (gyümölcscukor), illetve glükózzal (szőlőcukor) édesített szirupot kaptak.

A fruktózsziruppal etetett patkányoknál a metabolikus szindrómához hasonló állapot fejlődött ki rövid idő alatt. A fruktóz ugyanis főként a májban bomlik le, és az elváltozás is itt következik be. Megváltozik a máj zsíranyagcseréje, és egy olyan kalória-túlterhelés alakul ki, amihez a szervezet képtelen alkalmazkodni.

Közelebbről: a fruktóz megnöveli a zsír-szintézist a májban és csökkenti a zsírlebontást. A molekuláris hátterét az okozza, hogy a leptin nevű hormonnak, amely a szervezet energia egyensúlyát biztosítja azáltal, hogy szükség szerint növeli a zsírégetést, csökkenti a zsírsavak szintézisét, romlik az érzékenysége.

A fruktózzal etetett kísérleti állatok vérében ugyanis sok leptin volt, a májban mégsem mutatkozott meg ennek a hatása. A zsírsavak lebontásának hiányát csakis a leptin működésképtelensége (érzékenységének elvesztése) okozhatta.

A kutatók fontosnak tartják megjegyezni, hogy az üdítőitalok fogyasztásának károsságára akarják figyelmeztetni az embereket, és nem a gyümölcsfogyasztástól akarnak óvni. (Science Daily)

fuggetlen.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.