A vegetáriánus étkezés valóban egészségesebb?

A vegetáriánusok tényleg egészségesebbek, mint a húst is evők? Valóban hosszabb ideig élnek, és kevésbé hajlamosak betegségekre? Lehet, hogy ez rossz hír a szaftos, zsíros húsok kedvelőinek, de egy új tanulmány szerint úgy tűnik igen.

Korábbi vizsgálatokból ismert lehet, hogy a telített zsírok jelenléte a húsokban – és különösen a vörös húsokban – hozzájárul a szívkoszorúér-betegség és a bélrák kialakulásához. Egy 61.000 fő részvételével végzett tanulmány viszont kimutatta, hogy a vegetáriánus étrendet folytatók között a rák kialakulásának az esélye átlagosan 12%-kal volt alacsonyabb. Bizonyos rákos megbetegedések, így a leukémia esetében ez az arány 45 százalékkal volt kisebb.

Persze ez nem azt jelenti, hogy rögtön át kellene térnünk a vegetáriánus életmódra, de van néhány szokás, melyet ajánlott ellesni, így például a tudatos táplálkozást, és a napi ötszöri étkezést. Hogy könnyebb legyen véleményt alkotniuk a vegetáriánus étkezésről, nézzük végig, milyen érvek szólnak mellette és ellene!

Mellette

  • a vegetáriánus étrend csökkenti az elhízás kockázatát
  • a diófélék és a teljes értékű gabonák nagyobb mértékű fogyasztása csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét
  • a vegetáriánus étrend kevesebb zsírt és koleszterint tartalmaz, ugyanakkor élelmi rostokban gazdag

Ellene

  • a vegetáriánus étrend kevesebb fehérjét, vitamint és ásványi anyagokat tartalmazhat
  • a vegetáriánusok egy része vashiányban szenved. Egy kutatás szerint a női vegetáriánusok 27 %-ának alacsony a vasszintje
  • a gyerekek esetében a vegetáriánus életmód energiahiányhoz, energiavesztéshez vezethet, bizonyos körülmények között soványságot, lassú fejlődést okozhat

Apró praktikák az egészséges táplálkozásért

Ha a vegetáriánus életmód nem nyerte el a tetszésünket, néhány praktikus tanácsot érdemes megfogadni étrendünk egészségesebbé tétele érdekében. Hogy melyek ezek?

  • a grillezés, a sütés, a főzés és a párolás csökkenti a húsok zsírtartalmát
  • húst mindig mértékkel fogyasszunk: a javasolt mennyiség vörös hús esetében naponta legfeljebb 90 g
  • együnk naponta ötször zöldséget és gyümölcsöt. A keményítőtartalmú ételek és hüvelyesek étrendünk egyharmadát kell, hogy alkossák
  • csökkentsük a magas telített zsírtartalmú ételek fogyasztását. Helyettük válasszunk telítetlen zsírsavakban gazdag alapanyagokat, például napraforgómagot, repce- és olívaolajat, dióféléket és olajos magvakat
  • ha lemondunk a hús fogyasztásáról, legyünk biztosak benne, hogy szervezetünk megfelelő fehérjéhez jut diófélék, olajos magvak, tojás és tejtermékek által

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.