A kövér gén

Azok az emberek, akik az FTO elnevezésű génvariáns két másolatát hordozzák magukban, átlagosan 3,28 kilogrammal nehezebbek, mint azok, akik nem - mutatták ki angol kutatók, és felfedezésükről a Science című amerikai tudományos folyóirat pénteki számában számoltak be.

Szemben más génekkel, amelyekről ismeretes, hogy miként játszanak közre az étvágy vagy a kalóriaégetés mechanizmusában, az FTO pontos szerepe egyelőre rejtély a tudósok számára.

A kutatást 38 ezer ember vérmintája alapján végezték el, és sikerült kimutatni, hogy azoknál, akik az FTO egyik másolatát hordozzák magukban, 30 százalékkal nagyobb az elhízás kockázata, míg azoknál, akik az FTO két másolatát is magukban hordozzák, az elhízás kockázata csaknem 70 százalékkal nagyobb.

A vizsgált személyek javarészt fehér európaiak voltak, és mintegy egyhatoduk hordozza magában az FTO két másolatát - hívták fel a figyelmet az oxfordi és exeteri kutatók.

A kövérség az egyik legnagyobb egészségügyi probléma a fejlett nyugati országokban. A két fő tényező a rossz étrend és a mozgáshiány, ám úgy tűnik, hogy a biológiai hajlam is szerepet játszik, ezért számos kutató a gének és hormonok lehetséges szerepeit vizsgálja testsúlynövekedés és -csökkenés egyensúlyának mechanizmusában.

2007-04-15 17:05

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett. Ezek nagy része estére feloszlik, ekkor többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?