A fokhagyma elveszti nimbuszát?

Az élelmiszerek között is vannak sztárok. Ezen most azt értem, hogy gyakran szerepelnek különféle kutatásokban. Hát ilyen a fokhagyma vagy mondjuk az alkohol is. A Stanford Egyetemen most például a fokhagyma nimbuszát tépázták meg kissé. 200 olyan embert vizsgáltak fél éven át, akinek magas volt az úgynevezett rossz koleszterinszintje, és az is maradt. Hiába ettek rendszeresen nyers fokhagymát, vagy fokhagymakivonatot. Kiderült az is, hogy a fokhagyma koleszterincsökkentő hatásáról szóló korábbi tanulmányokat, illetve vizsgálatokat sok esetben a kivonatokat gyártó cégek pénzelték.

Más a helyzet a borral. Holland kutatók 1300 férfi alkoholfogyasztását követték 40 éven át, és ennek alapján azt állítják, hogy akik megisznak napi egy pohárka bort, azok átlagban 3,8 évvel élnek tovább azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. De szigorúan napi egy pohárról van szó. Aki előre kívánja hozni, le akarja tudni a későbbi évek várható fogyasztását, az már nem számolhat ezzel a kedvező hatással.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!