A gépek dönthetik el, milyen sört igyunk

Ha nem tudjuk, milyen sört fogyasztanánk, a mesterséges intelligencia ebben is a segítségünkre lehet.

Az elmúlt évtizedekben világszerte, így Magyarországon is lezajlott sörforradalom óta az itallapokon megszaporodtak a különleges ízvilágot nyújtó főzetek. A vendéglátóhelyek kínálata gyorsan bővült korábban alig ismert sörfélékkel, az IPA-k, APA-k, stoutok és porterek közül pedig sokszor nehéz választanunk. Hogy mindez nem csak az itthoni vendéglátóhelyen okozhat problémát, azt jól mutatja az amerikai Aromyx nevű vállalat új fejlesztése: egy mesterséges intelligencia, amely az arcunkról leolvassa, milyen sör való nekünk – írja a BBC.

Különleges söröket ajánl a mesterséges intelligencia

A jelenleg is tesztüzemmódban finomhangolt szoftver egy kamera segítségével figyeli a sörfogyasztók arcát. A vendégnek meg kell kóstolnia néhány különleges ízű sört, az arcán megjelenő reakciókból pedig a mesterséges intelligencia kikövetkezteti, melyik ital lenne az ideális a számára. Az amerikai vállalat korábban laboratóriumi körülmények között, emberi ízérzékelő sejtek bevonásával ismertette meg a szoftvert az emberi ízlés alapjaival. Ezt követően az emberi tényezőt is bevonták, és az arc rezdüléseit figyelve a szerkezet már nagy pontossággal meg tudja állapítani, milyen ízű italra van szüksége.

sör, sörivás
Egyre bővül a sörkínálat, így sokszor nehéz a választás. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A vállalat szakemberei hangsúlyozták: az elmúlt években a kraftfőzdék előretörésének köszönhetően megszámlálhatatlan mennyiségben érkeztek különleges ízvilágú sörök, a bárokban pedig ezek csupán töredékét tudjuk megkóstolni. A szoftver sok tesztelőjének olyan ízeket javasolt, amelyeket egyébként eszükbe sem jutott volna kipróbálni, többségében azonban jól fogadták, hogy kimozdították őket a komfortzónájukból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.