Pitvarfibrilláció kezelése egyetlen nap alatt

Az életminőséget és az életkilátásokat egyaránt rontó szívritmuszavarok bizonyos fajtái ellen katéteres eljárással veszi fel a harcot az orvostudomány. A mindössze egy éjszakás kórházi tartózkodással járó beavatkozás során a ritmuszavar gócát térképezik fel, és semmisítik meg.

Csak remeg!

A pitvarfibrilláció a szív felső üregeinek, más néven pitvarainak szabálytalan remegése, vagy szapora összehúzódása, amelynek hatására a szív pumpáló teljesítménye csökken. Ronthatja az életminőséget, a ritmuszavar esetleg légszomjat vagy ájulást válthat ki, kezelés nélkül pedig növeli a szívelégtelenség kialakulásának és a stroke -nak a kockázatát.

A pitvarfibrillációs esetek kialakulásában szerepet játszhatnak a pulmonális vénákba benyúló pitvari izomrostok, az innen kiinduló elektromos aktiváció indítja be sok esetben a ritmuszavart. A katéteres abláció célja ezeknek az izomrostoknak az izolálása és roncsolása.

Katéter a szívben

A katéteres beavatkozás során először szívelektrofiziológiai vizsgálattal határozzák meg ezeknek a gócoknak a hollétét. Ennek során az éhgyomorra érkező beteg szívébe a jobb oldali nyaki, illetve lágyéki véna felől katétereket vezetnek. Ha erre szükség van, a katéterek segítségével kiváltják a ritmuszavart, hogy minél pontosabban meghatározható legyen a ritmuszavar jellege és a góc helye. Ha az orvos megtalálta a gócot, egy kívülről, rádiófrekvenciás úton melegíthető katéterrel 60 Celsius fokra felmelegíti azt, ezt az eljárást nevezik rádiófrekvenciás ablációnak. A cryoablációt bizonyos speciális esetekben alkalmazzák, ilyenkor a góc megszüntetését fagyasztással végzik el.

Néhány napot pihenni kell a beavatkozás után.
A beteg általában 24 óra után elhagyhatja a kórházat. Fotó: 123rf

Első hallásra riasztónak tűnhet, hogy az eljárás során a szívizom egy részét megsemmisítik, az igazság azonban az, hogy az égetés mindössze egy pár milliméteres szívizom-részt érint, így a szív teljesítőképessége nem romlik a beavatkozástól.

Mit tapasztal a beteg?

A páciens a beavatkozás során ébren van, a katétereket helyi érzéstelenítés mellett vezetik be. A kezelés során a mellkasban melegségérzet, néha fájdalom léphet fel, ez utóbbit fájdalomcsillapítókkal enyhítik. A vizsgálat és a góc megszüntetése egy-két, néha akár három órán keresztül is tarthat, majd a betegnek a szúrások helyén elhelyezett nyomókötésekkel 4-8 órán keresztül feküdnie kell.

Néhány napig tanácsos a fizikai aktivitást visszafogni, a munkába - amennyiben nem kemény fizikai munkáról van szó - pár nap pihenés után érdemes visszatérni.

Ha azonban nem lép fel semmilyen szövődmény, 24 óra után a beteg elhagyhatja a kórházat. A beavatkozáson átesetteknél csökken a fibrillációs események gyakorisága, illetve azok súlyossága, sőt van, akinél teljesen el is lehet hagyni a szívritmuszavar miatt szedett gyógyszereket, vagy legalább csökkenteni lehet ezek adagját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.