Mekkora baj a gyógyszerek elhagyása?

Az infarktus miatt kórházi ápolásra szorult betegek esetében a kórházból való elbocsátást követően 1-2 év alatt látványosan alábbhagy a sztatinok szedésére való hajlandóság - legalábbis erről számoltak be több kutatás után a szakemberek.

A magas szívkoszorúér-kockázat ellenére csak a betegek körülbelül 40 százaléka szedte be a felírt nagy intenzitású sztatinokat az amerikai egészségbiztosítás által fedezett napok legalább 80 százalékában - adta hírül a Dr. Lisandro D. Colantonio, az University of Alabama munkatársa által vezetett kutatócsoport. A vizsgálatban 57 898 beteg adatait elemezték: 29 932 beteg 76 évnél fiatalabb volt, 27 956 pedig 76 éves, vagy annál idősebb. A betegek 2007 és 2011 között kerültek kórházba infarktussal, és egy hónapon belül kiváltották a recepteket. A kutatók szerint mindez azt sugallja, hogy a betegeket tájékoztatni kell róla, hogy esetükben a nagy intenzitású sztatinok szedése elengedhetetlen, és minél több szív- és érrendszeri rizikófaktorral bírnak, annál inkább követniük kell az orvos javaslatait.

A sztatinok abbahagyása veszélynek teszi ki a betegeket.
A felírt sztatinok abbahagyása veszélyes lehet Fotó: GettyImages

Egyre többen térnek el az előírástól

A 66-75 éves korcsoportban például az infarktus után 6 hónappal a betegek 58,9 százaléka szedte a nagy intenzitású sztatinokat. Két év után ez a szám már csak 41,6 százalék volt.

6 hónap után a betegek 8,7 százaléka váltott alacsony vagy közepes intenzitású sztatinra a biztosítás által fedezett napok legalább 80 százalékában, 2 év után már 13,4 százalékuk tette ugyanezt. Bármilyen intenzitású sztatinnak a biztosító által fedezett napok 80 százalékánál kevesebb ideig történő szedése 6 hónap után a betegek 17,3 százalékánál fordult elő, míg két év után ez a szám 19,1 százalék volt.

6 hónap után a betegek 12,4 százaléka nem szedett sztatinokat a követés utolsó 60 napjában, míg 2 év után mindez már 18,8 százalékukra volt jellemző. Az eredmények a 75 évesnél idősebb korcsoportban is hasonlóak voltak - pedig a nagy intenzitású sztatinok legalább felével csökkentik a "rossz" LDL koleszterin szintjét.

A 75 évesnél idősebb betegek számára az Amerikai Kardiológiai Kollégium és az American Heart Association a sztatinok teljes adagját javasolja. A szívkoszorúér-betegséggel élő 75 évesnél idősebb páciensek esetében az irányelvek általában közepes intenzitású sztatinokat írnak elő, egyes betegek esetében pedig megfontolandó a nagy intenzitású sztatinok adása.

Mi tesz hajlamosabbá a kitartó gyógyszerszedésre?

A kutatók azt is megállapították, milyen feltételek mellett ragaszkodnak általában az emberek a nagy intenzitású sztatinok szedéséhez. Azok, akik gyakrabban járnak kardiológushoz, vagy kardiológiai rehabilitációban vesznek részt, illetve a kórházból való elbocsátást követően a gyógyszereiket azonnal fedezi a biztosítás, jobban ragaszkodnak az előírásokhoz.

A Szívderítő rovat további cikkei Szeretne többet tudni a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, megelőzéséről, a táplálkozás, a mozgás, a stressz szerepéről? Érdeklik a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel, elhízással, diabétesszel kapcsolatos legújabb hírek, kutatások? A rovat további cikkeit ide kattintva éri el!

Az már korábbi vizsgálatokból is kiderült, hogy a kardiológiai rehabilitációban résztvevő betegek esetében kevesebb a visszatérő szív- és érrendszeri esemény , és a túlélési esélyek is jobbak - most az is világossá vált, hogy a gyógyszerek kitartó szedését is segíti ez a rendszer. A kutatók szerint éppen ezért rá kell venni a betegeket a rehabilitációs programokban való részvételre.

A nagy intenzitású sztatinokat nem csak koleszterinszint-csökkentő, hanem gyulladásgátló és plakk-stabilizáló hatásuk miatt is ajánlani szokták. Az alacsonyabb intenzitású sztatinokra való átváltás, vagy a gyógyszerszedés abbahagyása veszélynek teszi ki a betegeket, ilyenkor könnyebben előfordulhat még egy szív- és érrendszeri esemény, és megtörténhet, hogy újabb érpótló eljáráson kell átesniük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.