Ezért kell odafigyelni a nőkre

A nőnap miatt sok virág fogyott, de nem biztos, hogy figyelemből is elég jutott nekik. A közvélekedéssel ellentétben a nőket ma már jobban veszélyeztetik a szív- és érrendszeri megbetegedések, mint a férfiakat. Legalábbis a kockázati tényezők sokkal erősebben hatnak rájuk, a jelekre pedig nem figyelnek - támogatnunk kell tehát őket abban, hogy óvják saját egészségüket is.

Ma Magyarországon a nők 57 százaléka hal meg szívproblémák miatt, 43 százalékuknál pedig még csak mellkasi fájdalom sem utal arra, hogy nagy lenne a baj. Több kutatás is vizsgálta már a nők szívrohamának gyakoriságát, kockázatát. Az Oxfordi Egyetem vizsgálata például azt mutatta ki, hogy a dohányzás, a cukorbaj, a magas vérnyomás és a túlsúly mind a nőknél, mind a férfiaknál fokozta a szívroham kockázatát.

A dohányos férfiak kockázata megkétszereződött a soha nem dohányzó férfiakéhoz képest, a nőké azonban több, mint megháromszorozódott. A magas vérnyomásos, 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő nők kockázata is magasabb volt a férfiakéhoz képest. Vagyis általában ugyan több férfi kap szívrohamot, mint nő, azonban több komoly kockázati tényező jobban fokozza a nők relatív kockázatát, mint a férfiakét.

Nőnap után is figyeljünk oda a család hölgyeinek egészségére!
Egész éveben figyeljünk oda a nőkre. Fotó: GettyI mages

A magas vérnyomás több mint 8 százalékkal jelentett nagyobb szívroham-kockázatot a nők, mint a férfiak számára, az 1-es típusú diabétesz esetében ez majdnem háromszorosa volt a férfiakénak, a 2-es típusú diabéteszé 47 százalékkal volt magasabb. Egy másik, lengyel vizsgálat pedig arra a megállapításra jutott, hogy a nők a vészjósló, infarktusra utaló jelek esetén sokkal ritkábban hívnak mentőt vagy kérnek segítséget, mintha azt férfi családtagjuknál észlelnék.

"Lassan köztudottá válik, hogy a nőket is veszélyeztetik az iszkémiás szívbetegségek, halálozásukban pedig a szív és érrendszeri megbetegedéseknek van a legnagyobb szerepe. A hormonális védettség, amit a nők ösztrogén ellátottsága nyújt, a változókorral megszűnik. A kardiovaszkuláris rizikó, vagyis annak valószínűsége, hogy egy szív- és érrendszeri esemény a közeljövőben nagy eséllyel bekövetkezik, azok együttes jelenlétéből jól látható.

A várandósság és a változó kor az az időszak, amikor a nőknél megnő a rizikófaktorok gyakorisága. Vegyünk észre azokat a jeleket, amelyek vagy kockázatot jelentenek, vagy már az infarktust jelzik.

A kockázatbecslésben újabb és újabb rizikótényezők váltak elfogadottá, azonban a magas vérnyomás szerepe a betegségek kialakulásában egészen biztos. Ez népbetegség is, hiszen a felnőtt társadalom 30 százalékát érinti, az idősebbek között pedig 60-70 százalék az előfordulás gyakorisága. Az idősek között egyértelműen több a hipertóniás nő, mint a férfi" - hívja fel a figyelmet dr. Masszi Gabriella, a Magyar Kardiológusok Társasága hypertónia munkacsoportjának vezetőségi tagja, a "Harc a női szívekért" kuratórium elnöke, a Magyar Menopauza Társaság főtitkára.

A doktornő szerint komolyabban kell venni nőknél (is) a magas vérnyomást, ugyanis több olyan életszakasz van, amely csak rájuk jellemző, és amikor a hipertónia különösen veszélyes (ilyen a terhesség, és a változókor is). A menopauza az utolsó vérzéstől eltelt 1 év utáni időszakot jelenti, de az élettani változások már jóval megelőzik ezt. A női hormonális működés leállásával számos klinikai tünet alakulhat ki: hőhullámok, alvászavar, kedélyállapot ingadozások, testsúly, a bőr rugalmasságának elvesztése. Az anyagcsere is változik, a vérzsírszint emelkedése pedig növeli az érelmeszesedés gyakoriságát. Az életkorral párhuzamosan nő a vérnyomás is, ami egyértelműen növeli a betegség kockázatát. Ehhez társulhat még a testsúlynövekedés, az ülő életmód és a helytelen táplálkozás is.

A változókort követően a nőknek sokkal tudatosabban kell figyelniük magukra, az egészséges életmódra, a napi rendszerességgel végzett testmozgásra, (ez lehetőleg heti 150 perc legyen), illetve a helyes táplálkozásra. Nagyon fontos az is, hogy rendszeresen mérjék a vérnyomásukat, a testsúlyukat, legalább félévente kérjenek laboratóriumi vizsgálatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.