Zaklatók a közlekedési eszközökön: ők a frottőrök

A zsúfolt tömegközlekedési eszközökön olykor elkerülhetetlen, hogy túl közel álljanak hozzánk mások. De mi a helyzet akkor, ha lenne hely, az idegen viszont mégis dörgölőzik?

Az idegen szavak gyűjteményének bejegyzése szerint „a frottőr az a férfi, aki előszeretettel dörgölőzik nők különböző testrészeihez nyilvános helyen (pl. buszon) és így jut kielégüléshez”. A police.hu-n megjelent cikkből pedig az is kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) zseblopási alosztályának nyomozói bizony elég gyakran találkoznak ilyen szexuális ragadozókkal.

„Szinte naponta találkozunk ilyen esetekkel. A legtöbbször még maguk az áldozatok sem veszik észre, hogy mi történik. Betudják a tömegnek, hogy hozzájuk értek. Mi viszont egyből kiszúrjuk őket, annak ellenére, hogy sokan észrevétlenül csinálják” – mondta Pék Veronika őrnagy, a BRFK zseblopási alosztályának csoportvezetője.

tömegközlekedési eszköz utasai
Budapesten gyakran kapnak rajta frottőröket a rendőrök. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Így vadászik egy frottőr

A frottőrök kihasználják a tömeget, és azzal indokolják, hogy közelebb húzódnak kiszemeltjeikhez. Ha pedig valaki szóvá teszi kényelmetlen közelségüket, azt is a tömegközlekedési eszköz zsúfoltságával magyarázzák. Jellemző még ezekre az emberekre, hogy utolsóként szállnak fel a járművekre, és direkt oda állnak, ahol a legtöbb ember van. Egyesek viszont akkor is zavaróan közel merészkednek másokhoz, ha egyébként van elég hely a buszon vagy a villamoson.

Olyan is van, aki szándékosan nem kapaszkodik, és emiatt látszólag véletlenül dől rá a másikra. A legtöbben pedig általában csak egy-egy megállót mennek, majd átszállnak az ellenkező irányba tartó járműre – tehát rövid távon utazgatnak oda-vissza.

Azt is megfigyeltük, hogy általában bizonyos embertípusokra buknak. Volt olyan férfi, aki a magas nőkért rajongott, más pedig az idősek felé közelített, és persze létezik olyan, aki a fiatalokat kedveli. Néhányan ilyenkor képesek követni is kiszemelt áldozatukat, hogy a közelében lehessenek. Azonban általában ezek az emberek nem válnak erőszakossá, nem kell attól tartani, hogy megtámadják a nőket” – ismertette az őrnagy.

Hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket?

Hozzátette, sok nő még akkor sem mer rászólni a frottőrökre, ha már kényelmetlenül érzi magát a közelsége miatt, a szakértő szerint azonban legyünk bátrabbak ezekben a helyzetekben és ne hagyjuk magunkat. Pék Veronika azt tanácsolja, hogy ha valaki erőszakosan belép a komfortzónánkba, lépjünk el onnan vagy szóljunk rá, és ha szükséges, kérjünk segítséget. „Azonban ha tovább megy, nyíltan fogdos, vagy előveszi a nemi szervét, azonnal hívjunk rendőrt” – emelte ki az őrnagy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.