Válság az AIDS kezelésben

A mostani világgazdasági válság árthat a HIV és AIDS elleni harcnak, a pénzhiány miatt ugyanis kevesebb pénz jut a megelőző programokra és a kezelésekre - nyilatkozta Peter Piot, az UNAIDS nevű AIDS-ellenes szervezet igazgatója.

AIDS

Mr. Piot szerint a növekvő élelmiszer és energiaárak miatt kialakult szegénység ezen kívül kedvezhet azoknak a tényezőknek, amelyek elősegíthetik a HIV terjedését. "A fejlődő országok komolyan meg fogják érezni a mostani gazdasági válság egészségügyi hatásait, különösen a HIV és AIDS által leginkább sújtott területeken."

A szegényebb országok AIDS és HIV kezelési költségeit általában adományokból fedezik, amelyek jelentős csökkenésére számítanak a szakértők. Persze a pénzügyi válság hatása nem érezhető azonnal. Mr. Piot szerint körülbelül egy év múlva érezhetik majd a megvonásokkal járó nehézségeket először az érintettek.

"Ha az AIDS kezelések és megelőzési programok támogatottsága nem növekszik jelentősen, akkor további halálesetekkel kell számolnunk - nyilatkozta Mr. Piot - Számításaink szerint, ha a mostani támogatottsági szintet fenn tudjuk is tartani, akkor is mintegy hárommillió halálesettel kell számolunk évente, 2011-ig."

Mr. Piot ugyanakkor örömmel fogadta a Bush kormány elnöki AIDS-elleni gyorssegély programját (PEPFAR), amely szerinte életek millióit segíthet megmenteni. "Remélem a következő kormány is a mostanihoz hasonlóan támogatja majd az AIDS elleni harcot" - nyilatkozta Mr. Piot.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra