Tévedés lenne szexualitásunkat kizárólag a szaporodási ösztön eredményének tekinteni. A belső ösztönök parancsát az ember esetében folyamatosan formálják a társadalmi hagyományok és az előző nemzedék erkölcsi normái.
Valamennyi társadalmi csoportnál felfedezhető az a törekvés, hogy a szexualitást jellegzetesen emberivé formálják, és az ne csupán a közösülés vágyára korlátozódjon.
Az ember szexuális magatartása különlegesen összetett és egyedülálló viselkedésmód. Gondoljunk csak az általában jellemző rendkívül hosszú udvarlási időszakra, vagy arra, hogy szexuális aktivitásunk nem csupán a fogamzásra alkalmas napokra - a peteérés időszakára - korlátozódik. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a szexualitás minősége milyen központi szerepet játszik érzelmi életünk alakulásában. Mindez - a szexualitáshoz kapcsolódó társadalmi elvárásokkal együtt - valójában egyetlen célt szolgál: azt, hogy az ember hosszú távú, szoros kapcsolatokat teremtsen, vagyis családot alapítson. Mind a mai napig a család intézménye a legalkalmasabb arra, hogy az utódokról megfelelően gondoskodhassunk.
A társadalmi korlátok
A kultúrtörténet rengeteg példát mutat arra, hogy mennyire eltérőek a szexualitás iránti társadalmi, emberi magatartások. Az ősi Izraelben például büntették a házasságtörést, a maszturbációt és a homoszexualitást, míg a régi görögök teret engedtek a szexualitás szabados formáinak. A kereszténység elterjedésével újra elítélték és büntetni kezdték a nemiséggel kapcsolatos "bűnöket", a szex valamiképpen elítélendő cselekedetté vált. A 16. századtól erősödött meg és él a mai napig a szerelem idealizált felfogása: a nő számára egyetlen férfi létezik. A 19. századtól a viktoriánusok hatására az emberek egyre prűdebbek lettek: a szex visszataszítóvá és tabuvá vált. A 20. század ellentmondásaira elég, ha felidézzük az egypártrendszerű országokban "előírt" monogám kapcsolatokat és a "szabad szerelem" időszakát az Egyesült Államokban. Furcsa módon, attól függetlenül, hogy éppen szabadossá vagy elnyomottá igyekezték-e tenni a nemiséget, a prostitúció mindig virágzó üzletágnak bizonyult.
Nem véletlen, hogy kulturális örökségünknek köszönhetően a nemiséghez kapcsolódó érzéseink mind a mai napig ellentmondásosak. Az erkölcsi szabályok a látszólagos nyíltság ellenére is, még mindig nagyon eltérőek: míg például Amszterdamban virágzanak a szexüzletek, addig egyes arab országokban elfedik arcukat a nők és szigorúan büntetik a házasságtörést.
A szex és a média
Úgy tűnhet, hogy felszabadító az a nyíltság, amit napjaink kultúrája tár elénk a szexualitás terén. Ez bizonyos szempontból igaz is. Csakhogy a média szinte kizárólag szép embereket mutat be, akik bármikor képesek szenvedélyesen szeretkezni. A szexet sokszor a férfiak szemszögéből írják le, ezzel kialakítva a jellegzetes sztereotípiát, miszerint a nőt uralni kell. Arról nem is beszélve, hogy túlhangsúlyozzák a szexualitás testi vonatkozásait a lelkiekkel szemben.
Mindezek hatására az emberek egy része saját szexualitását elégtelennek minősíti, önbecsülése csökken, gátlásos lesz, míg mások a hamis képek hatására gátlástalanná válnak, fellazítják emberi kapcsolataikat.
Ne feledjük, hogy az emberi szexualitás ezerarcú. A boldogsághoz vezető út nem a média által bemutatott normák követése, hanem saját tulajdonságaink felfedezése és kibontakoztatása. 12. szám
