Nemi élet a terhesség alatt

A terhesség előrehaladtával csökken a közösülések száma. Ez azonban elsősorban a fizikai kényelmetlenséggel, megváltozott érdeklődéssel, valamint azzal magyarázható, hogy a párok gyakrabban választják a nemi kapcsolat egyéb formáit (egymás simogatását, ölelgetését) ebben az időszakban. Kevés kivételtől eltekintve a terhesség során nincs szükség megszorításokra a nemi élet területén. A párok gyakran változtatják ugyan a szeretkezési pózokat attól függően, hogy melyik kényelmes a számukra. Vitatott az orgazmus és a prosztaglandinok szerepe a méhtevékenység és az idő előtti fájások előidézésében. Bizonyított tény, hogy az orgazmus enyhe méhaktivitással jár mind a terhes, mind a nem terhes nőknél. Nem teljesen világos azonban, hogy ez az orgazmus élettani folyamatinak, a hüvelybe került prosztaglandinoknak vagy mindkettőnek köszönhető-e. Attól a kevés terhestől eltekintve, akiknek az előzményében igen korán megindult méhtevékenység szerepelt, ez a méhaktivitás nem veszélyezteti a terhesség kihordását, tehát szükségtelen változtatni a nemi élet gyakorlatán. Bár néhányan légembólia keletkezéséről is beszámoltak már a hüvely felfújásával kapcsolatban, mégis úgy tűnik, hogy az orális-genitális kontaktus semmiféle veszélyt nem jelent az anyára, illetve a magzatra nézve. Általában véve nincs szükség változtatásokra a nemi élet területén a terhesség alatt. Kivételt jelent: az idő előtti burokrepedés, az elől fekvő lepény vagy idő előtti fájástevékenység a kórelőzményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!