A széles körben elterjedt tévhittel ellentétben az emberi hímvesszőben egyáltalán nincs csont, ez azonban nem mindig volt így. Sőt, sok más emlősfajnál a hím egyedek péniszében ma is megtalálható egy baculumnak nevezett csont, avagy magyarul a péniszcsont. E körbe tartoznak például a kutyák, medvék, rozmárok, továbbá számos főemlős. Egyes fajoknál a péniszcsont csupán néhány milliméteres, másoknál viszont lényegesen nagyobb méretű is lehet – a rozmároké például teljes testhosszuk egyhatodával azonos hosszúságú. Feladata alapvetően az, hogy mechanikai támaszt nyújtson a párzás során. Segíthet fenntartani az erekciót, illetve lehetővé teheti a hosszabb ideig tartó közösülést akkor is, amikor a véráramlás önmagában nem lenne elegendő a merevedés fenntartásához.
Miért nincs az embernek péniszcsontja?
Az ember esetében teljesen hiányzik tehát a péniszcsont, és régóta foglalkoztatja az evolúciókutatókat a kérdés, hogy vajon miért. Távoli őseink szervezetében ugyanis feltételezhetően még megtalálható volt. Egy 2016-ban megjelent tanulmány nagy előrelépést hozott a helyzet tisztázása felé. Mint azt Matilda Brindle evolúcióbiológus írja a The Conversation oldalán, a tudósok több száz emlősfaj anatómiai és evolúciós adatainak összehasonlításával próbálták feltérképezni, hogyan függ össze a péniszcsont megléte a párzási szokásokkal. Az elemzésből kirajzolódott, hogy különösen azoknál a fajoknál gyakori a péniszcsont, amelyeknél a hímeknek erős versenyhelyzetben kell párosodniuk.
Elképzelhető tehát, hogy a péniszcsont evolúcióját részben a szexuális verseny hajthatta. Azoknál a fajoknál, ahol a nőstény több hímmel is párosodik rövid időn belül, a hímek számára különösen fontos lehet a minél hosszabb együttlét. Egy tartósabb aktus növelheti a megtermékenyítés esélyét, illetve csökkentheti annak lehetőségét, hogy egy másik hím sikeresen párosodjon ugyanazzal a nősténnyel.
Az ember azonban ebből a szempontból eltér sok más főemlőstől. Az emberi párzás általában viszonylag rövid ideig tart. Ezenkívül nagyjából a Homo erectus megjelenésével egy időben, mintegy 1,9 millió éve jelentősen átalakulhattak a párzási szokások is, és mind inkább előtérbe kerülhetett a monogámia. A tudósok feltételezése szerint részben ez vezethetett a péniszcsont eltűnéséhez – írja a The Guardian. Ha egy hím és egy nőstény között stabil kötődés alakul ki, háttérbe szorul a megtermékenyítésért folyó verseny. Ilyen környezetben pedig a hosszas aktusok evolúciós előnye is csökkenhetett, ami végül a péniszcsont elvesztéséhez vezethetett.
A tudósok emellett egy másik izgalmas magyarázattal is előálltak. Mivel az emberben nincs péniszcsont, a merevedés teljes egészében a vérkeringés és az idegrendszer megfelelő működésétől függ. Egyes kutatók szerint ez evolúciós előnnyé válhatott. A stabil erekció ugyanis egyfajta biológiai jelzésként szolgálhatott a partner számára: azt mutathatta, hogy a hím egészséges, megfelelő a keringése, illetve jó általános fizikai állapotban van. Emiatt az emberi erekció egyfajta evolúciós szűrőként is működhetett, amelyben a nőstények közvetett módon a legegészségesebb partnereket részesíthették előnyben.
Kapcsolódó cikk
Nem minden emlősnek van péniszcsontja
Bár a baculum sok emlősfajban megtalálható, egyáltalán nem univerzális tulajdonság. Az ember mellett például a lovaknak, a nyulaknak és más fajoknak sincs péniszcsontjuk. Mindez arra utal, hogy megléte elsősorban az adott faj szaporodási stratégiájától függ. A kutatók ezért ma már nem pusztán anatómiai különlegességként tekintenek rá, hanem olyan evolúciós nyomként, amely segíthet jobban megérteni az emberi kapcsolatok, a szexualitás és a párválasztás múltját.
