A férfi homoszexualitásnak az evolúció szempontjából látszólag nem sok értelme van. Úgy tűnik, a tulajdonság örökölhető, és mivel a homoszexuális férfiak csak ritkán nemzenek utódot, az ezt kódoló géneknek már rég ki kellett volna veszniük. Miért maradt fenn mégis évezredeken keresztül, ha evolúciós szempontból semmilyen előnnyel nem jár?
Az egyik elmélet szerint a homoszexuális férfiak közvetve előnyösen befolyásolják a családtagok túlélését, mert gyakran maradnak a családjukkal és gondoskodnak unokaöccseikről és unokahúgaikról.
Paul Vasey és Doug VanderLaan, a kanadai Lethbridge Egyetem evolúciópszichológusai az elméletet a csendes-óceáni Szamoa szigetén próbálták ki, ahol a férfi homoszexualitás régóta elfogadott dolog. Ezeket a férfiakat fa'afafine-nak, vagyis "sem férfi, sem nő"-nek nevezik, képviselőik nőiesek és kizárólag felnőtt férfiakat választanak partnernek.
Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a fa'afafine-ok sokszor erejükön felül támogatják unokaöccseiket és unokahúgaikat: vigyáznak rájuk, művészetekre és zenére tanítják őket és anyagilag is segítik őket, például fizetik egészségügyi ellátásukat és oktatásukat. A kutatások most arra irányultak, hogy ezek a férfiak vajon csak saját családjukkal szemben ilyen önfeláldozók, vagy általában a gyerekekkel szemben.
Nagyszámú fa'afafine vizsgálata során kiderült, hogy a nőkhöz és a heteroszexuális férfiakhoz viszonyítva sokkal nagyobb önfeláldozást mutattak saját családjuk, mint általában a gyerekek iránt. Ez a tudósok szerint lehetővé teszi számukra, hogy hatékonyabban használják fel erőforrásaikat családtagjaik hasznára, ezáltal pedig javítsák saját evolúciós kilátásaikat is.
Gyermektelenségük kompenzálására minden fa'afafine legalább két unokaöccsét vagy unokahúgát támogatja, akik enélkül nem maradnának életben. "Ha ez az egyetlen ok, amiért a férfi homoszexualitás génjei ilyen hosszú ideig fennmaradtak, akkor a fa'afafine-oknak nagyon jó nagybácsiknak kell lenniük" - magyarázta Vasey, aki szerint nem valószínű, hogy ez teljes egészében kompenzálna a gyermektelenségért.
A szamoaiak kultúrája azonban nagyban különbözik a legtöbb nyugati kultúrától. A szamoaiak meglehetősen helyhez kötötten élnek, szoros kapcsolatban tágabb családjukkal, míg a nyugatiak individualisták és nagy részük homofób. Emellett a családok sokszor földrajzilag is távol élnek egymástól, így az agglegény nagybácsik gyakran akkor sem tudnak rokonaiknak segíteni, ha szeretnének. A szamoaiak közösségi kultúrája azonban többé-kevésbé modellezi azt a környezetet, amelyben a férfi homoszexualitás évezredekkel ezelőtt kifejlődött, így valószínű, hogy nem az agglegény nagybácsi alkalmazkodott rosszul a változó körülményekhez, hanem a világ vált kevésbé elfogadóvá.
A tanulmány a Psychological Science folyóirat honlapján olvasható.
