Mennyire hatékonyak a természetes vágyfokozók?

Növényi és állati eredetű anyagok, fűszerek és gyógynövények vágyfokozó hatását tekintették át kanadai kutatók több tucat tanulmány alapján: a legpotensebbnek, ráadásul legízletesebbnek a koreai ginseng és a sáfrány bizonyult.

Kilenc tanulmány szerint a nyugat-afrikai johimbe (Pausinystalia johimbe) fa kérge is segítette a szexuális funkciókat, ám fogyasztásának következményeként más típusú merevség jelentkezhet, mint amilyenre a férfiak vágynak - súlyos görcsöket, sőt halált okozhat. Állatkísérletek tapasztalatai alapján a szerecsendió, a szegfűszeg, a fokhagyma és a gyömbér legalább közepesen hatékony. A LiveScience tudományos portálon idézett eredményeket részletesen a Food Research International című szakfolyóirat áprilisi száma ismerteti.

Az afrodiziákumok vagy vágyfokozók olyan anyagok, melyek növelik a nemi vágyat, a libidót. Egyes szakértők ide sorolják azokat a vegyületeket is, melyek képesek javítani a szexuális élvezetet. A szűkebb definíció alapján nincs ismert természetes afrodiziákum. A szintetikus szerek magát a vágyat nem serkentik, annak "magától" kell jelentkeznie ahhoz, hogy a kémiai segédanyagok hatékonyak lehessenek.

Az alkohol oldja a szexuális gátlásokat, ám csökkenti a teljesítőképességet. Az ecstasy (MDMA) növelheti a taktilis, tapintási érzékelést, ezáltal hozzájárulhat a szexuális élvezet emeléséhez, ám az alkoholhoz hasonlóan ronthatja az erekciót és késleltetheti vagy megakadályozhatja mindkét nem esetében az orgazmust.

A sáfrány vágyfokozó tulajdonságait először patkányokon tesztelték, a kivonat emelte a hím állatok merevedésének gyakoriságát. Humán tanulmányokban merevedési zavarral küzdő férfiaknál próbálták ki, és kis mértékben hatékonynak találták, miközben mellékhatásokat nem tapasztaltak.

A panax ginseng (koreai ginseng) több humán tanulmány szerint is hatékonynak bizonyult merevedési zavarok kezelésénél. A ginseng ezen túlmenően emelte a szexuális vágyat és az élvezetet is mind a két nemnél, ezért a ginseng lehet az első a természetes afrodiziákumok közül, melynek hatása igazolt, mindazonáltal a kutatók szerint nagyobb létszámmal készülő tanulmányokra is szükség van még ehhez. A ginseng vélhetően a kék pirulához hasonlóan fejti ki hatását: ellazítja az izmokat és javítja a genitális régió vérellátását.

A johimbe fa kérgének egyes tanulmányok szerint valóban van vágyfokozó hatása, használata mégsem ajánlott, mert mellékhatásai közt szerepel pánikroham, veseelégtelenség, hallucinációk és halál.

A tanulmányok nem igazolták ugyan az osztriga vagy a csokoládé vágyfokozó hatását, ám ezeknek az élelmiszereknek vannak jótékony összetevői. Így az osztrigának például magas a cinktartalma, ami jót tesz a spermium termelődésének, a csokoládé pedig a szerotonin és a fenil-etil-amin agyi szintjét emeli, ezzel hozzájárul a jó hangulathoz. A perui maka gyökér is sok hasznos tápanyagot tartalmaz, és a vérkeringés javításával növelheti a szexuális teljesítményt.

A szakemberek azt javasolják, hogy mielőtt bárki is egzotikus anyagokhoz fordulna vágya fokozása érdekében, előbb vegye figyelembe, hogy érdemes általános egészségi állapotát javítania. A merevedési zavar nagy mértékben összefügg a rossz fizikai állapottal és inaktivitással. Egy felmérés szerint a cukorbetegek 50 százaléka, a magas vérnyomással élők 44 százaléka válaszolta azt, hogy időnként vagy mindig problémája van az erekció elérésével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!