Meglepő szexuális tévhitek!

A HIV és az AIDS a vécéülőkéken keresztül is terjed, és a szex utáni fürdés megvéd a vírustól - legalábbis az Anglikán Egyház fiataljai szerint.

AIDS

Tavaly az egyház képviselői egy széleskörű felmérést készítettek a fiataljaik körében HIV és AIDS témakörben. A Stellenbosch Egyetem kutatói összesen 12 egyházkerület fiataljait (10 és 24 év közöttieket) kérdezték meg.

Az eredmények szerint a 10 és 13 év közöttiek 10 százaléka él nemi életet. 38 százalékuk biztos benne, hogy a HIV és az AIDS gyógyszerrel megelőzhető és 30,4 százalékuk szerint a betegség a közös vécéülőke használattal is terjedhet.

27 százalékuk szerint a HIV fertőzés megelőzhető, ha szexuális együttlét után megfürdenek.

Azok közül, akiknek még nem volt szexuális kapcsolatuk senkivel, a legtöbben úgy gondolták, hogy jobb várni a nemi élet megkezdésével a házasságot. Ezzel együtt a megkérdezettek kétharmada szerint semmi rossz nincs abban, ha egy fiú és egy lány "elszórakoztatják egymást".

A megkérdezettek 90 százaléka saját elmondása szerint tart a HIV-től.

A szakértők szerint jelentős különbség mutatkozik a megkérdezettek morális beállítottsága és viselkedése között.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, viszont párássá válhat a levegő, köd képződhet. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket a keleti, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra