Már 11-13 éves gyerekek is kaphatnak fogamzásgátló szereket

Washington, 2007. október 30. (MTI) - Már 11-13 éves gyerekek is kaphatnak fogamzásgátló szereket az Egyesült Államokban - a Maine állambeli Portland egészségügyi hatóságainak döntéséről a CBS televízió számolt be szerdán.

Az északkeleti szövetségi államban a portlandi King felsőtagozatos iskola az első, amelynek vezetése jóváhagyta: a 6-8. osztályos gyerekeknek fogamzásgátló tablettát és tapaszt utalhat ki indokolt esetben az iskolaorvos.

A televízió arról nem közölt adatot, hogy az Egyesült Államok többi államában van-e olyan felsőtagozatos iskola, ahol hivatalosan engedélyezett ez a gyakorlat.

"Ez rendkívül ritka az általános iskolákban" - nyilatkozott Divya Mohan, a Maine-i állami egészségügyi program szóvivője.

A portlandi általános iskola bizottság 5-2 arányú szavazással engedélyezte a fogamzásgátló szerek kiutalhatóságát. A nemmel szavazó bizottsági elnök, John Coynie szerint a fogamzásgátlás ebben a korban szülői felelősség.

A döntést többen ellenzik vallási és egészségügyi érvekre hivatkozva. Van, aki szerint a rendelet Isten ellen való, mások arra figyelmeztetnek, hogy a diákok rákot kaphatnak a szerek magas hormontartalma miatt. A liberális szabályozás egyik pártolója azt hangoztatta: nem elég a védelmet a szülőkre hagyni, mert vannak olyan gyerekek, akik nem tudják megbeszélni családjukban a kényes dolgokat.

(MTI-Panoráma - Hofer László, Washington)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra