Kiderítették a homoszexualitás okát!

A homoszexualitást nagyrészt az öröklött tényezők és a környezeti hatások váltják ki - derült ki a világ legnagyobb ikerkutatási tanulmányából.

A stockholmi Karolinska Egyetem biológiai és kémiai tudományokkal foglalkozó kutatói A szexuális irányultság okai című tudományos cikkben összegezték vizsgálataik eredményeit. Megállapították, hogy a genetika és a környezet felől érkező hatások alapvetően meghatározzák a szexuális viselkedést. Emellett természetesen különböző biológiai folyamatok, például hormonok hatása is alakíthatja az egyénre jellemző szexuális beállítódást.

"Kutatásaink eredménye csírájában fojtja el azokat a feltételezéseket, miszerint egyetlen gént, vagy egyetlen környezeti hatást tehetünk felelőssé a homoszexualitás kialakulásának kiváltásában. A szexuális orientáció - akár homo- akár heteroszexuális irányú - kialakulása több tényező együtt hatásának az eredménye" - áll a tanulmányban.

A Karolinska Egyetem elsőként végzett populációszintű ikerkutatást, azaz vizsgálataikba bevonták Svédország összes 20 és 47 év közötti egy- és kétpetéjű ikerpárját. Az ikerkutatást gyakran alkalmazzák annak kiderítésére, hogy egyes jellegeket genetikai vagy környezeti tényezők befolyásolnak-e. Az egypetéjű ikrek genetikailag azonosak, azaz az összes génjük egyforma, míg a kétpetéjű ikrek csak felerészben egyeznek génjeiket illetően, viszont ugyanazok a környezeti hatások érhetik őket.

A szám szerint 3826 vizsgált ikerpár minden tagját megkérdezték, hogy mind ezidáig összesen hány azonos illetve különnemű kapcsolata volt. A kapott válaszok alapján a férfiak esetén 35 százalékban a genetika tehető felelőssé homoszexuális orientációjukért, és 64 százalékban egyéb, egyéni környezeti faktor (ez a külön nevelt ikrek válaszaiból derült ki). A nőknél 18 százalékban meghatározóak a gének, az eltérő környezet 64 százalékban, míg a családi háttér 16 százalékban befolyásolja a későbbiekben kifejlődő leszbikus viselkedést. A genetika tehát kevésbé szerepel oki tényezőként a homoszexualitásban, a környezeti hatások azonban annál inkább befolyásolják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra