Ismeretlen baktériumfajokat azonosítottak a bőrben

Baktériumok a levegőben: meglepő fajgazdagság

Azonosították egy fájdalmas nemi betegséget okozó mikróba génjeit

A bél mikrobái és a testtömeg

Bakteriális rágógumi lassíthatja a fogak romlását

Házi fertőtlenítés mikrohullámú sütővel

Ha meggyógyultunk, cseréljünk fogkefét!

Ez az első olyan tanulmány, amelynek szerzői egy újfajta molekuláris módszer segítségével arra tettek kísérletet, hogy feltárják az emberi bőrfelületen élő baktériumpopulációk pontos fajösszetételét. Az eredmények két szempontból is meglepőnek bizonyultak: nemcsak az derült ki, hogy a bőrön élő baktériumok jóval sokfélébbek annál, mint eddig feltételezték, hanem néhány eddig teljesen ismeretlen baktériumfajt is sikerült leírni.

A Martin J. Blaser által vezetett kutatócsoport hat egészséges önként jelentkező - három férfi és három nő - alkarjának jobb és baloldali részeiről vett bőrmintákat, amelyeket később egy hároméves vizsgálatsorozat keretében laboratóriumi körülmények között elemeztek részletesen. A mintavételt nyolc hónap elteltével később megismételték, annak érdekében, hogy a baktériumpopulációk fajösszetétele mellett annak időbeli változásait is tanulmányozhassák. Az eredmények szerint a vizsgált bőrfelületen élő baktériumok mintegy fele (54,4%-a) a Propionibacteria, a Corynebacteria, a Staphylococcus, illetve a Streptococcus nevű baktériumtörzsekbe tartozik: a kutatók ezekről már korábban is tudták, hogy jelenlétük többé-kevésbé gyakorinak számít a bőrben.

A hat vizsgálati személy bőrmintáinak baktériumpopulációi egyénenként is különböztek, és csak négy olyan baktériumfajt sikerült azonosítani, amelyek mindegyiküknél jelen voltak. A baktériumfajok csaknem háromnegyede (71,4%-a) kizárólag egy-egy személyre volt jellemző, vagyis az emberek bőrének baktériumösszetétele személyenként is nagyfokú változatosságot mutat. További érdekesség, hogy a baktériumok közül három fajt csak a férfiaknál sikerült azonosítani, míg a nőknél ezek egyáltalán nem voltak jelen. Blaser szerint ennek alapján a résztvevők csekély száma ellenére is feltételezhető, hogy a férfiak és a nők nemre jellemzően is hordozhatnak egyes baktériumfajokat - olvasható az egyetem sajtóközleményében .

A baktériumpopuláció összetétele időben is változó volt, bár a meghatározónak számító fajok nemigen cserélődtek, de sok más fajnál megfigyelhető volt a vándorlás. A kutatók szerint általánosságban elmondható, hogy mindegyikünk bőrfelületén található néhány állandóan jelenlévő faj, mások viszont csak időlegesen vannak jelen bőrünkön.

A kutatócsoport a Proceedings of the National Academy of Sciences c. folyóiratban számolt be eredményeiről.

[origo] egészség

Korábbi, kapcsolódó anyagaink:

Baktériumok a levegőben: meglepő fajgazdagság : Egy szippantás a friss levegőből, és máris mintegy 1800-féle baktériumfajt lélegezhetünk be - erre a következtetésre jutott egy amerikai kutatócsoport, miután a korábbi, számolásos módszer helyett új vizsgálatukban már DNS-chipeket alkalmaztak.

A bél mikrobái és a testtömeg : Az emberi bélcsatornában jelentős mennyiségű mikroorganizmus él, többségében baktériumok, kisebb részben gombák. A mikrobák a születés után kezdik benépesíteni az addig steril tápcsatornát, fajszámuk felnőtt korban 400-1000 között van. Össztömegük 1-1,5 kg, számuk pedig meghaladja az emberi szervezet sejtjeinek számát. Ezek az adatok arra utalnak, hogy jelentős hatásuk lehet a szervezetre.

Házi fertőtlenítés mikrohullámú sütővel : A Florida Egyetem kutatói szerint az otthoni ételmérgezések megelőzhetőek lennének, ha a mosogatószivacsokat naponta két percig mikrohullámú sütőben melegítve sterilizálnánk. Az eredmények alapján ez ugyanis elegendő ahhoz, hogy a hőhatás megölje a szivacsokban és a konyharuhákban tenyésző kórokozók 99 százalékát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Alapvetően derült, száraz idő lesz, majd estétől nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Az északnyugati, északi szél fokozatosan veszít erejéből.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő.A minimum-hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken 0 fok alatti, míg a magasabban fekvő helyeken magasabb értéket is mérhetünk. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?