Csak szerelem kell (2)

Ellenállni a szexuális csábításnak nem könnyű, azonban már tudományos kutatások is igazolják, hogy a szerelem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a bűnbeesést - jelent meg az Evolution and Biology-ban.

Számos tanulmány bizonyítja, hogy az emberek nem éppen önmegtartóztató képességükről híresek, ha egy kis kedvtelésről van szó. Szeretjük kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, mégpedig lehetőleg azonnal. Miért van az mégis, hogy a stabil párkapcsolatban élő szerelmes képes lemondani az alkalomról, és az önmegtartóztatást választani, még akkor is, ha a légyott titokban maradhatna?

Erre a kérdésre kereste a választ a pszichológus Gian Gonzaga, aki 60 heteroszexuális egyetemistát hívott meg egy különleges vizsgálatban való részvételre. Mindannyian már legalább három éve tartó kapcsolatban éltek. A kutatás Los Angelesben, a Kaliforniai Egyetemen zajlott. A fiatalok első feladata az volt, hogy nézzenek meg egy csábítóan festő ellenkező neműről készült fényképet, melyet egy népszerű randi-oldalról választottak ki. Erről a személyről, illetve vonzó tulajdonságairól aztán rövid esszét kellett írniuk, majd három csoportra osztották őket. Az első csoport tagjainak arról a pillanatról kellett írniuk, amikor a leginkább szerelmesnek érezték magukat jelenlegi kapcsolatukban. A második csoport a mostani partnerével átélt legemlékezetesebb szexuális élményét elevenítette fel egy rövid irományban, míg a többiek arról írhattak fogalmazást, ami éppen eszükbe jutott.

Mindenkit arra kértek, hogy próbáljon ne összpontosítani a csinos nőt/férfit ábrázoló fényképre, de ha mégis eszükbe jut, akkor tegyenek egy pipát az egyik mezőbe. A szerelemre fókuszáló csoport tagjai harmadannyi pipát tettek, mint a szexuális élményen gondolkodók, míg meglepő módon a szabadon gondolkodók a "szerelmeseknél" hatszor gyakrabban gondoltak a szexi fotókra. "Úgy tűnik, hogy a szerelem érzése mindenki mást kevésbé vonzóvá tesz" - mondta Gonzaga.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra