Amit a mellbimbókról tudni kell

A mellbimbó nem csak szoptatásra való, különben a férfiak testén nem lenne. Élvezetesebbé teszi a szexet, segíthet diagnosztizálni bizonyos betegségeket, és egyébként is igencsak érdekes testrész.

A két mellbimbó nem feltétlenül egyforma

Ahogyan két mellünk nagysága és formája sem feltétlenül egyezik, ugyanúgy igaz ez a mellbimbókra is . Ha az egyik nagyobb, mint a másik, esetleg kicsit lejjebb vagy feljebb helyezkedik el, akkor mindez teljesen normális. A bimbó és a bimbóudvar mérete, színe és alakja egyénenként teljesen változó.

Fordulhatnak befelé, vagy kifelé

A legtöbb esetben a mellbimbók kifelé állnak, de a nők 10-20 százalékának befelé forduló mellbimbója van, vagy esetleg a mellbimbó felülete teljesen lapos. Ez a jelenség is teljesen normális, és nem áll összefüggésben azzal, hogy mennyire érzékeny ez a terület. Ugyanakkor ha a bimbók alapvetően kifelé álltak, de úgy tapasztaljuk, hogy az egyik laposodni kezd vagy befelé fordult, akkor menjünk orvoshoz, mivel akár mellrák vagy valamilyen egyéb betegség tünete is lehet.

A két mellbimbó nem feltétlenül egyforma
A két mellbimbó nem mindig egyforma, sőt

A mellbimbó szőrösödése teljesen normális

A bimbóudvar területén is találhatóak szőrtüszők, így a nők 30 százalékának ezen a részen is nőnek szőrszálai. Ha mennyiségük vagy színük, hosszuk esztétikailag zavaró, csipesszel vagy lézerrel nyugodtan eltávolíthatóak.

A bimbóudvar apró pöttyeinek fontos funkciója van

A bimbóudvaron található apró pontocskák valójában mirigyek, egészen pontosan Montgomery-mirigyeknek hívják őket. Olajat választanak ki, amely segít szoptatás és terhesség alatt nedvesen tartani a mellbimbót. Ez nemcsak azért jó, mert így nem szárad ki és nem repedezik be - a termelődő anyagnak antibakteriális hatása is van.

Terhesség hatására megváltozhat a színük

Várandósság során sok nő tapasztalja, hogy mellbimbói színe megváltozik, sötétebb lesz. Ezért a jelenségért a szervezetben végbemenő hormonális változások felelősek.

Kiderült, így keményedik meg a mellbimbó Lássuk be, az ember alapvetően keveset tud saját testének működéséről! Persze, tisztában van azzal, hogy a főbb szervek milyen feladatot látnak el, de azért az apró részletek csak az igazén érdeklődők számára ismertek. Ilyen például a mellbimbó működése !

Forrás: Health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.