A szex is segített a fogyásban! VIDEÓVAL

Összesen 588 kg-tól, azaz több, mint fél tonna testsúlytól szabadultak meg azok a versenyzők, akik indultak a "Közösen - könnyebben" életmódváltó munkahelyi csapatversenyen.

Volt, aki 20 kilogramm körüli testsúlytól - zsírtól - szabadult meg a verseny alatt.

Az egyik egyéni díjazott a kardioedzések közé bevette az aktív szexet is, és állítása szerint ez is segített neki az ideális testsúly elérésében.

Kattintson ide és nézze meg videónkat!

A versenyt az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) és az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EME) hirdette meg, a program tavaly ősszel indult.

87 munkahely 101 csapatának több mint 700 versenyzője vetélkedett több megyéből és a fővárosból. A személyes előnyök mellett a munkahelyek számára is nyereséges egy ilyen életmódváltozás, hiszen jobban teljesít a munkatárs, kevesebbet betegeskedik, kedvezőbb lesz a légkör, tökéletesebb a belső kommunikáció és erősödnek a munkatársi kapcsolatok.

A derékbőségükből összesen 2446 cm-t, azaz körülbelül 25 méter veszítettek a résztvevők. A legnagyobb csökkenést elérő versenyző eredménye 21 cm volt.

A résztvevők csípőmérete 2200 cm-t, azaz 22 métert csökkent, a legnagyobb csípőméret csökkenés 23 cm volt.

- Az egészséges ember a munkahely, a főnökök számára a legfontosabb. Az idei versenyzők erőnléte lényegesen jobb lett, ez nagyszerű eredmény - mondta Gábor Edina, az OEFI főigazgatója.

- Ha a kollégák egészségesebbek, akkor jobban dolgoznak, ez pedig a cégnek, a főnököknek nagyon fontos - tette hozzá Kerek Judit, az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület titkára.

Az eredményhirdetésen a megjelenteket ismét megmérték, és újabb tanácsokkal látták el őket. Monspart Sarolta, az OEFI munkatársa, a program vezetője pedig még meg is tornáztatta a résztvevőket.

- Jobb az edzett radír, mint az edzetlen cerka! - hangsúlyozta Monspart Sarolta, aki szerint nem az a cél, hogy mindenki vékony legyen, hiszen az edzett, jó kondiban lévő "radir" alkatú ember is élhet egészségesen.

A résztvevők 40 százalékának jelentősen, további 35 százaléknak pedig kisebb mértékben javult a fittségi indexe.

1. helyezett lett a Fizio Team 8 fős csapata, a Fejérmegyei Szent György Kórház Csákvári Gyógyintézetének Fiziotherápiás osztályáról.

2. lett a Loosers 9 fős csapata, a Pest megyei Erdei Ferenc Általános Iskolából.

3. lett az IBM-BMI 5 fős gárdája.

4. helyezést kapott a Humán Erő nevű 5 fős csapat, a Magyar Televízió ZRT. kollektívájából.

5. helyezést ért el a Terjesztés nevű csapat, a Békés megyei Népújság Kft. 8 fős kollektívája.

6. pedig a 6 fős Fitt-Fun budapesti társaság lett, akik a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. munkatársai.

A helyezett csapatok és a különdíjas egyéni versenyzők értékes nyereményben részesülnek. A fődíj egy wellness hétvége a győztes csapat számára a szilvásváradi Szalajka Hotelben. A Buda Fitness Kft. a fővárosi helyezett csapatok tagjainak biztosít ingyenes havi bérletet. A Fortunate Kereskedelmi Kft., az Unilever Magyarország Kft. és a Sportpiac Magazin saját termékéből ad ajándék-zsákot egy-egy helyezett csapat tagjainak. A Wellsite Munkahelyi Sportprogram Szervező Kft. a botos gyaloglás - Nordic Walking - munkahelyi elsajátítását kínálja egy helyezett csapatnak, hasonlóan a Budapest Sportirodához, aki munkahelyi váltó futóversenyen való indulást biztosít ősszel az Ablon Business Run váltón.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra