A HIV-fertőzöttek közel egyharmada nem is tudja, hogy beteg?

Az AIDS betegséget okozó vírussal fertőzött emberek közel egyharmada nem tudja, hogy beteg, ami növeli a fertőzés kockázatát - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság.

Az AIDS megjelenése után több mint negyed évszázaddal a betegség ellen folyó harcról szóló dokumentumban a Bizottság kijelentette, nem érkezett el az idő, hogy Európa figyelme lazuljon, és a számadatok néhány szomszédos országban a duplájára ugrottak. Annak ellenére pedig, hogy hatékony kezelések állnak rendelkezésre a humán immundeficiencia vírus (HIV) kifejlődésének lassítására, védőoltást illetve gyógymódot egyelőre nem sikerült kifejleszteni.

"Tovább kell folytatnunk a politikai lendületet a HIV/AIDS elleni harcban" - áll Androulla Vassiliou, az EU egészségügyi biztosának közleményében. "Bátorítanunk kell az embereket, hogy vállaljanak felelősséget önmagukért és partnereikért azzal, hogy beszélnek és a gyakorlatban is megvalósítják a biztonságos szexet, és eljárnak HIV-tesztre."

A Bizottság adatai szerint a 27 EU-tagállamban és a szomszédos országban a HIV/AIDS fertőzött betegek száma a 2001-ben mért 1,5 millióról 2007-ben 2,2 millióra emelkedett, akik közül 730 000 beteg az unió országaiban él. 2007-ben az EU-ban és a szomszédos országokban körülbelül 50000 új esetet regisztráltak. A 15-49 éves HIV-fertőzött felnőttek százalékos aránya nagyon eltérő, néhány országban kevesebb mint 0,1 százalék, másutt viszont több mint 1,0 százalék. Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában viszonylag magas a fertőzés aránya (0,4-0,5 százalék), de ugyanez a szám közel háromszor nagyobb Észtországban, ahol az arány 1,3 százalék. Oroszországban a népesség körülbelül 1,1 százaléka HIV pozitív, Ukrajnában pedig ugyanez az arány már 1,6 százalék.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható - az északkeleti, keleti országrészben szakadozottabb, vékonyabb felhőzetet kelet, délkelet felől egyre többfelé válthatja vastagabb felhőtakaró. Az eső délelőtt nyugaton, délnyugaton is eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra