Öngyilkos lett egy férfi egy budapesti kórház kápolnájában

Egy ideig javult, aztán hirtelen rosszabbodott az állapota a pszichiátrián. Végül a kápolnában akasztotta fel magát.

Egy 50 év körüli férfi öngyilkosságot követett el a budapesti Szent Imre kórház kápolnájában – közölte a Blikk.

A férfit a rokonai karácsony előtt kísérték be az intézmény pszichiátriájára, miután egy búcsúlevelet találtak a szobájában. Eleinte javult odabent az állapota, a Blikknek nyilatkozó dolgozó szerint sokat sétált, beszélgetett az osztályon a többi beteggel, az egyik idős hölgyet még egy rajzzal is próbálta felvidítani, sokan megkedvelték odabent.

Az év utolsó napján kiengedték, de január elsején visszatért, mert állapota otthon gyorsan rosszabbodott. A szemtanúk beszámolója szerint másnap felkelt, felöltözött, majd lement az osztályról. Ekkor látták utoljára. A Blikk úgy tudja, a kórház kápolnájában lévő oltárt egy kötélkordonnal kerítették körbe, a férfi ennek egyikét átvetve egy gerendán akasztotta fel magát. A rátaláló sebész még élve tudta levenni a kötélről, majd azonnal átvitték őt az intenzívre, ám már nem tudták megmenteni az életét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket.

Ha segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!