Ennyiszer riasztották a tűzoltókat karácsony első napján, haláleset is történt

Karácsony első napján 154 tűzoltói beavatkozás volt országszerte. 106 esetben műszaki mentést igénylő balesetekhez riasztották a tűzoltókat, emellett pedig 48 tűzeset is volt.

December 25-én, vagyis karácsony első napján huszonhét lakóépületben keletkezett tűz. Az egyik áldozatot is követelt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

kislány gyertyát tart a kezében
Gyertyák és adventi koszorúk is okoztak kisebb tüzeket, de komolyabb problémák is voltak. Fotó: Getty Images

Az esetek időrendben

Éjfél után néhány perccel egy családi ház konyhájában keletkezett tűz Szentgyörgyvölgyön. A húsz négyzetméteres tűzben a konyha és a kamra teljesen kiégett, a tűzoltók két gázpalackot is kivittek az épületből. Délelőtt Püspökladányban egy melléképület konyhája gyulladt ki. A tűzben egy gázpalack felrobbant, egy másikat a tűzoltók hoztak ki. A 21 négyzetméteres konyha teljes terjedelmében égett, a tűzben egy hatvanas éveiben járó nő meghalt.

Bőcsön egy 21 négyzetméteres, életvitelszerűen lakott hétvégi ház égett teljes terjedelmében, feltehetőleg kályhából kipattanó szikra miatt. Az épület lakhatatlanná vált, egy embert az önkormányzat helyezett el. Délután Kistarcsán egy ikerház udvarán két autó égett, és a tűz a ház tetőszerkezetére is átterjedt. A ház lakhatatlanná vált, az ott lakó négy ember rokonokhoz került. Selyeben egy családi ház kéményébe épített gerenda izzott. Mivel a ház fűthetetlenné vált, a két ott lakót rokonoknál helyezték el.

Vasadon egy 350 négyzetméteres ikerház gyulladt ki, amely teljes terjedelmében égett. Az épületben egy gázpalack felrobbant, egy másikat a tűzoltók hoztak ki. Az ikerház lakhatatlanná vált, hatan rokonokhoz kerültek. Dunaújvárosban egy társasházi lakásban a lambéria mögött elektromos vezetékek füstöltek, az áramszolgáltatást lekapcsolták, a lakó rokonokhoz ment. Hugyagon pedig egy családi ház kéményben lerakódott korom égett. A ház fűthetetlenné vált, az ott élő két ember rokonokhoz ment.

Idősekhez is riasztottak tűzoltókat

A fenti esetek mellett gyertyák és adventi koszorúk is okoztak kisebb tüzet Kecskeméten, Szegeden, valamint Budapesten, a II. és a XVII. kerületben. Tarcalon, Mezőzomboron 1-2 hektáros területen a növényzet égett. Balatonszemesen és Angyalföldön pedig szén-monoxid jelenléte miatt hívták a tűzoltókat.

Szerdán nyolcszor hívták a tűzoltókat olyan idős, egyedül élő emberekhez, akik vagy nem adtak magukról napok óta életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni” – emelte ki közleményében Mukics Dániel, az OKF szóvivője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!