Miért fontos, hogy gyászoljunk?

A szeretett személy elvesztése nagy trauma, sokesetben csak komoly erőfeszítéssel lehet túllépni rajta. De miért is van szükségünk a gyászolásra?

Az emberek úgy vélik, ha elveszítenek egy számukra értékes embert, akkor meg kell gyászolniuk, így mutathatják ki ugyanis a tiszteletüket iránta. Ám szakértők úgy vélik, a gyász elsősorban nem az elhunyt iránti tisztelet kimutatása, hanem a veszteség feldolgozása és a mindennapi élethez való visszatérés feltételeinek megteremtése.

gyász
A gyász teljesen egyéni folyamat. Nincs jó recept az enyhítésére

Egy biztos, a gyász az élet része, egy-két évig is eltarthat, bizonyos esetekben akár öt évet is igénybe vehet a "gyógyulás". A fontos kapcsolatokban pedig sohasem lesz teljes a veszteség feldolgozása, a gyógyulás. De ez természetes folyamat. Szakemberek felhívják ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a bánatra nem megoldás az antidepresszánsok szedése, mert e hatóanyagok gátolják a gyászt. Korlátozhatják az érzések megélését, megkeményíthetik a személyiséget. (Szakértői beszámolókból kiderül, hogy sok antidepresszánst szedő beteg évekig képtelen volt túllépni a haláleseten, és csak azután tudták feldolgozni a veszteséget, hogy felhagytak e hatóanyagok szedésével, s volt erejük visszatérni a hétköznapokhoz.)

A gyász lehetővé teszi, hogy összeszedjük magunkat a veszteség utáni fájdalmas állapotból. Ez az egyetlen mód arra, hogy felgyógyuljunk egy traumából. Ha meghal a házastárs, a hátramaradt félben felmerülhet, van-e értelme a gyásznak, hiszen az úgysem hozza vissza a férjét vagy feleségét a sírból. Ez igaz, de a gyászolónak lehetővé teszi, hogy felépüljön a veszteségből, és folytatni tudja az életét. 

Nincs konkrét menetrend

A gyász alapvető elemei valamennyi kultúrában hasonlóak, ha vannak is egyedi eltérések, a folyamatok univerzálisak. A halált ugyanis minden kultúrában úgy dolgozzák fel, hogy az özvegyet körülveszi a szerető család, a barátok. Megosztják a halotthoz fűződő érzéseiket, emlékeiket, azaz érzelmi támaszt nyújtanak. Az özvegy számára azonban az igazi gyászmunka csak ezután kezdődik. A gyász folyamatáról többféle elmélet is született, a tapasztalatokból pedig különféle konklúziókat vontak le. A legfontosabb ezek közül, hogy a gyász nagyon személyes és egyéni folyamat, nincs konkrét menetrendje és sok ember az élete javulásáról számol be, ha keresztülmegy a gyászfolyamaton. 

Elisabeth Kübler-Ross, a témakör legismertebb és egyik legrégebbi kutatója például úgy véli, a veszteségben a gyászoló a saját halálával szembesül, s ezt kell feldolgoznia. A svájci pszichiáter a folyamatot öt szakaszra bontotta: 1. a bánat-tagadás, 2. az alku, 3. a harag, 4. a szomorúság és 5. az elfogadás stációi pontosan bemutatják azt az utat, amelyet végigjárva a gyászoló lemond a régi életéről azért, hogy teret engedjen az újnak.

A tagadás azt jelenti, hogy az özvegy tovább éli a régi mélyen beleivódott "életet", de a tagadás nem igazán működik, mert az igazság szükségszerűen teret nyer. Ezután megpróbálja a "régi forgatókönyvhöz" való ragaszkodás közben elhárítani az újat alkuk megkötésével. Ilyenkor törnek elő azok a gondoltok, amelyek hatására a sorshoz vagy a mindenhatóhoz fohászkodva mindent megígér, csak kapja vissza elvesztett párját. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ez sem működik, dühös lesz. Végül utat enged a szomorúságnak. Majd hajlandó megadni magát, s elfogadni az új helyzetet. A régi élet elhalványul, s az új veszi át a helyét. Ez egy hosszú, sok időt kívánó folyamat. A halál feldolgozása jellemzően egy egész évet igénybe vesz. A gyászmunka viszont sohasem lesz igazán befejezett. A régi élet leképezései ottmaradnak az agykéregben. 

A gyász érzelmi feldolgozása általában egy évig tart, ennek "praktikus" okai is vannak, hiszen ezalatt az idő alatt átélhetjük azokat az évfordulókat, születésnapot, karácsonyt, amin a szerettünk már nem lehet ott. Ha a gyász ennél tovább tart, akkor érdemes lehet szakember segítségét kérni. Részletek!

Mi segíthet a gyászban?

Mivel tudjuk, hogy a gyász egyéni folyamat, nincs egy olyan konkrét gyakorlat, amely mindenkinek egyformán segíthet. Ennek ellenére van néhány dolog, amelyre mindenkinek érdemes odafigyelni.

A fizikai egészség megőrzése. A gyászmunka nagyon igénybe veheti a szervezetet. Éppen ezért lényeges odafigyelni a kiegyensúlyozott étkezésre, a kielégítő alvásra, a rendszeres testmozgásra, amennyire csak lehetséges.

Tisztelni kell a veszteséget. A gyászt sok ember azzal tudja enyhíteni, ha megtalálja a módját annak, hogy az eltávozott személy örökségét valamilyen formában folytathassa. Egy biztos, hosszú időre megszilárdítható így az emlékezés. Sokan ezt valamilyen művészeti, mozgalmi, vallásos vagy a közösségi részvétellel oldják meg.

A régi élet elenegedése. Úgy tűnhet, lehetetlen oly módon folytatni az életet, ahogyan az korábban zajlott. Ha azonban sikerül megbizonyosodni arról, hogy igenis maradtak működőképes területek - például a munkánk - az életükben, akkor a veszteségükre is jobban tudunk összpontosítani. Az idő általában segít ebben a folyamatban.

Fogadjuk el az érzéseinket. Ne problémázzunk az érzéseink miatt, mert ezzel csak tovább ronthatunk a helyzeten. Engedjünk teret ezeknek az érzéseknek, és akkor kevésbé lesznek fojtogatóak. Elképzelhető, hogy a javulás csak hosszabb idő után jelentkezik, de a feszültség oldása segíthet azon az úton maradni, amely a gyászból való kilábaláshoz vezethet el.

Forrás: psychologytoday.com

.

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: -1, +6 °C
Minimum: -3, +4 °C

Kezdetben sok lesz a felhő, majd felhőátvonulások lesznek helyenként záporral, hózáporral, futó havas esővel. Erős, viharos északnyugati szélben -1, 6 fokos délutáni hőmérsékletet mérhetünk. Szombaton hidegfront hat a szervezetre. Erős görcsös fejfájás és más görcsös panaszok jelentkezhetnek, romolhat a szívbetegek állapota. Gyakoriak lehetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, sokan tapasztalhatnak szédülést, rosszullétet. Jelentősen csökken a hő- és komfortérzet. További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás erősen emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: