Jelek, amelyek megelőzik az öngyilkosságot

Évente mintegy kétezer ember vet véget önkezűleg életének Magyarországon. A szakember szerint ugyanakkor sok esetben segíteni lehet az érintetteken, ha környezetük időben felismeri az intő jeleket.

"Azért keresnek meg minket, mert máshonnan egyáltalán nem számíthatnak segítségre" - a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársai évtizedek óta fogadják a segítséget kereső gyerekek hívásait. Részletek itt.

A statisztikai adatok szerint mintegy háromszor annyi férfi halálát okozza öngyilkossági kísérlet, mint a nőknél. Rendszerint valamilyen pszichiátriai betegség áll a háttérben, elsősorban hangulatzavarok, depresszió , de egyéb betegségből vagy krízisből adódó tényezők is kiválthatják a drasztikus lépést.

Többször annyi magyar férfi hal meg öngyilkosság következtében, mint nő
Többször annyi magyar férfi hal meg öngyilkosság következtében, mint nő

Az öngyilkossági szándékot sok esetben jelzik olyan tünetek, amelyekre az érintettek környezetében élők felfigyelhetnek. Ezeket, illetve az öngyilkosság kapcsán felmerülő legfontosabb tudnivalókat dr. Gonda Xénia klinikai szakpszichológus foglalja össze az alábbi videóban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra