Depresszió: rosszul kommunikálnak a sejtek

Az új kutatás megkérdőjelezi a szerotonin depresszióban játszott szerepét, és új utakat nyithat a betegség kezelésében.

A Marylandi Egyetem Orvostudományi Karának a Nature Neuroscience márciusi számában publikált legújabb kutatása szerint a depresszió abból ered, hogy az agysejtek nem képesek megfelelően kommunikálni egymással. Ez a felfedezés jelentős elmozdulást jelent a depresszió kialakulásával kapcsolatos eddigi ismereteinkben, következésképpen a betegség kezelési módszereiben is. A hormonszerű agyi vegyületek, például a szerotonin szintjének hangsúlyozása helyett a marylandi kutatók felfedezték, hogy depresszió esetén az izgató jelzések sejtek közötti átvitele válik rendellenessé.

A depresszió az Egyesült Államok népességének körülbelül egynegyedét érinti élete során, és az Tesztünk segítségével megtudhatja, mennyire hajlamos a depresszióra! A mostani kutatás első legjelentősebb eredménye a szerotonin eddig ismeretlen képességének kimutatása volt az agysejtek közötti kommunikáció erősítésében. "Olyan ez, mint amikor egy koktélpartin hangosabban beszélünk partnerünkhöz; a szerotonin felerősíti az izgató kölcsönhatásokat az érzelmi és kognitív működéshez szükséges agyi területeken, és segít abban, hogy az idegsejtek közötti kommunikáció "hallható" legyen" - magyarázta a kutatás vezetője, Scott M. Thompson professzor. "Ezután feltettük a kérdést, vajon a szerotonin játszik-e valamilyen szerepet a Prozachoz hasonló gyógyszerek terápiás hatásában."

A rágcsálókon végzett kísérletben az egészséges és a stressz alatt álló állatok agysejtműködésének összehasonlítása azt mutatta, hogy a stressz nem gyakorolt hatást a szerotonin szintjére a "depressziós" agyakban . Ehelyett az excitátoros (izgató) kapcsolatok reagáltak teljesen másképp a szerotoninra. Ezeket a változásokat úgy tudták visszafordítani a kutatók, hogy a stresszes állatokat addig kezelték antidepresszánsokkal, amíg viselkedésük újra normálissá vált. A kutatás azt is kimutatta, hogy a szerotonin az izgató kapcsolatokat erősítő képessége szükséges az antidepresszánsokhoz hasonló gyógyszerek hatásának kifejtéséhez.

Az agysejtek közötti kommunikáció tartós fenntartása számít az egyik legfontosabb folyamatnak a memória és a tanulás hátterében. Az alapján tehát, hogy kiderült, az izgató agysejtműködés megváltozik a depresszió modelljeiben, magyarázatot kaphatunk arra is, miért jelent nehézséget a depressziós emberek számára a koncentrálás, a részletek megjegyzése, vagy a döntéshozás. Az eredmények ráadásul arra utalnak, hogy az új, hatékonyabb antidepresszánsok fejlesztésében át kell helyezni a hangsúlyt a szerotonin szintjét növelő szerekről az excitátoros kapcsolatokat erősítő gyógyszerekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Reggel még lehetnek felhősebb tájak, néhol még eső, záporeső is előfordulhat, majd ott is csökken a felhőzet, és napos, gyengén felhős időre van kilátás. Napközben csapadéknak már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!