Agyunk zavara miatt van bűntudatunk

Kutatók megtalálták annak a magyarázatát, hogy a depressziósoknak miért van gyakran bűntudata. A szakemberek szerint az agy trenírozásával lehetőség van arra, hogy a depresszióra hajlamos emberek túllendüljenek ezen.

Már Freud óta tudjuk, hogy a bűntudat a depresszió igen gyakori tünete lehet, nemrégiben azonban arra derült fény, hogy a depresszióval küzdők esetében a két bűntudathoz kapcsolódó agyterület közti kommunikációban zavar észlelhető.

Amint arról Roland Zahn, a kutatás vezetője, az angliai Manchester Egyetem idegtudósa beszámolt, ha az agy területei nem megfelelő módon kommunikálnak egymással, az illető hajlamos lesz mindenért önmagát hibáztatni.

Bűntudat és megbotránkozás

Zahn és munkatársai vizsgálatuk során az agy azon két területére összpontosították figyelmüket, melyek akkor lépnek aktivitásba, amikor olyan dolgokkal foglalkozunk, melyek erkölcsi kérdéseket érintenek, illetve bűntudatot vagy megbotránkozást kelthetnek. A kutatók azt feltételezték, hogy a két terület közti kommunikációs csatornák segítik az embert abban, hogy az "én mindig mindent rosszul csinálok" érzése helyett az "elrontottam, de legközelebb nem így lesz" érzése kerekedjen felül.

A kísérlet során a kutatók 25 depresszióval kezelt, ám jelenleg tünetmentes egyént figyeltek meg, akiknek agyát MRI segítségével térképezték fel, miközben olyan mondatokat olvastattak velük, melyek bűntudatot vagy megbotránkozást szándékoztak kiváltani belőlük, és saját magukról, illetve egy közeli barátjukról szóltak.

Másként kommunikál az agy

A szakemberek ezután az alanyok agyáról készült felvételeket összevetették 22 egészséges emberével, akik még sosem voltak depressziósak, és megállapították, hogy míg utóbbiaknál a két agyterület mindkét esetben közösen dolgozott, addig az egykor depresszióval küzdőknél csak a megbotránkozást kiváltó mondatok olvasása közben történt így, a bűntudatot ébresztők esetében nem.

Amint arról az Archives of General Psychiatry című lapban Zahn és munkatársai beszámoltak, a legnagyobb kommunikációs szakadék a két agyterület között azoknál mutatkozott, akik a leghajlamosabbak voltak arra, hogy mindenért saját magukat hibáztassák, emellett az is világossá vált, hogy azok, akik valaha depressziósak voltak, nem tettek különbséget a bűntudat és a megbotránkozás érzése között.

A szakemberek szerint az agy trenírozásával lehetőség van arra, hogy a depresszióra hajlamos emberek túllendüljenek az állandó bűntudat érzésén, ezért Zahn és Jorge Moll, a Rio de Janeiro-i D"Or Intézet tudósa most azon igyekeznek, hogy minél hatékonyabb programot dolgozzanak ki, mellyel lehetőség nyílna az érintettek ilyen célú kezelésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!