A placebo hatás valódi hatása

A pozitív gondolkodás gyógyító erejéről számoltak be azok a kutatók, akik depressziós pácienseiknél placebo kezelés során jelentékeny javulást észleltek.
A hatóanyagot nem tartalmazó pirulák hatására fizikai reakciók is jelentkeztek, amelyek nagymértékben különböztek azoktól a reakcióktól, amelyek gyógyszeres kezelés esetében fedezhetők fel.
A vizsgálatokat kilenc héten át végezték, és a folyamat alatt a kísérletben résztvevők agyműködését vizsgálták egy új fejlesztésű , az agy elektromos jeleit mérő, és összegző digitális EEG készülékkel.
A kísérletben résztvevőket két csoportra osztották: az egyik csoport placebót, míg a másik csoport valódi antidepresszánst kapott.
Dr. Andrew Leuchter, az UCLA Neuropszichiátriai Intézetének igazgatója így számolt be a kísérletről (Leuchtner professzor kísérleteinek eredményei az American Journal of Psychiatry legutóbbi számában jelentek meg): ?Úgy gondoltuk, hogy a placebo hatás pszichológiai, és nem fizikai folyamat.?
'Az eredményeink azt mutatják, hogy azoknál a betegeknél, akiknek placebót szedve is javult az állapota, megnövekedett az agy prefrontális területeinek aktivitása. Ugyanakkor a valódi gyógyszert szedő pácienseknél ezen agyterület működése csökkent, miközben esetükben is javulást tapasztaltunk.'
'Ez pedig azt jelzi, hogy a depresszióban szenvedők számára a gyógyuláshoz több út is kínálkozik. Az egyik esetben a gyógyszerekkel el kell nyomni az említett agyterület abnormális működését, a másik esetben pedig kezeléssel gerjeszteni ugyazon agyterület aktivitását.'
Dr. Leuchter szerint a placebo és a gyógyszerek egyaránt hatékonyak a depresszióban szenvedők tüneteinek enyhítésében, de más-más, és feltételezhetően egymást kiegészítő mechanizmusokon keresztül működnek.
'Nagyon valószínű, hogy más jellemzők is olyan hatást váltanak ki a betegeknél, mint a placebo. Ezek közé sorolnám a páciensek pozitív hozzáállását is. Vagyis azt a magatartást, amikor a beteg meg akar gyógyulni, és hisz abban, hogy a kezelés eredményes lesz. Ennek megfelelően fel is keresi a segíteni tudó szakembereket, és folyamatosan kapcsolatban marad a kezelőorvosával. Nekünk orvosoknak az a dolgunk, hogy meghatározzuk, hogy a kezeléseknek melyik formája különösen hatásos, majd alkalmazzuk azt.'
Az eredmények ezen felül nagyban elősegíthetik új gyógyszerek kifejlesztését is, oly módon, hogy a placebo kutatás segítségével meghatározható, mely páciensek gyógyíthatók eredményesen az újonnan kifejlesztendő gyógyszerrel, illetve melyek nem. Ugyanakkor, Dr. Leuchtner szerint az eredményeik azt is bizonyítják, hogy a betegeknek nem szabad önhatalmúlag megváltoztatni az előírt gyógyszeradagolást, miközben a legjobb kezelést keresik.
De lássuk, mik azok a számok, amelyek a fenti megállapítások alapját képezik:
Leuchtnerék első mérései szerint a betegek 3 0-6 0%-ánál tapasztaltak jelentős javulást akkor, amikor placebót szedettek velük. Akkor a placebo hatásáról még nem volt kialakult képük.
Éppen ezért 51 súlyosan depressziós páciens esetében újra megismételték a kísérletet.
A gyógyszeres kezelésre a betegek 52%-a reagált a kilenc hét alatt pozitívan, míg a placebót szedőknek 38%-a.
A műszeres méréssorozatok pedig minden páciens esetében dokumentálták az agy prefrontális kortexének elektromos aktivitását - ez az agyterület a hangulatállapot szabályozásával hozható összefüggésbe.
A vizsgálatok nyolcadik hetének leteltével a betegeknek elárulták, hogy valódi vagy csak hatóanyag nélküli kezelésben részesültek-e. Ez drámai hatással volt a kísérletben résztvevőkre. A placebót szedő betegek állapotának javulása abbamaradt, sőt korábbi tüneteik is újra jelentkeztek.
Leuchtner így kommentálta ezt: 'Véleményünk szerint indokolt a feltételezés, hogy a kezelésben való hit a placebo hatás legfontosabb eleme. Az, hogy számítottak a javulásra, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyógyulni kezdtek.'
bura.hu
(2007.07.17. 09:32)

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag