Rossz álmok miatt veszekszünk a párunkkal?

Álmaink tartalma valós kapcsolatainkra is kihat, és a következő napon konfliktushoz vezethet - derül ki egy friss kutatásból.

Az álmok és az ébrenlét kapcsolata alaposan körüljárt kutatási téma. A legutóbbi eredmények mégis újdonságot jelentenek, hiszen egyértelműen alátámasztják, hogy amit álmunkban látunk, kihat a valódi életünkre, illetve viselkedésünkre.

A brit és egyesült állomokbeli kutatócsoport szerint a tanulmány "mélyíti az álmok megértését, mivel a párkapcsolati problémák eddig ismeretlen tényezőjét tárja föl". A vizsgálat során 61 nőt és férfit kértek meg arra, hogy rögtön ébredés után írják le az álmaik részleteit. Az álomnaplót vezető önként jelentkező résztvevők mindegyike párkapcsolatban élt. Személyiségtesztet is kitöltöttek, valamint a következő napjukra vonatkozó kérdésekre is válaszoltak. Utóbbi kérdőív olyan információkat jegyzett le, mint például hogy mennyi időt töltöttek a párjukkal, vitatkoztak-e, szeretetteljes volt-e a légkör köztük.

Rossz álmok miatt veszekszünk?

Összesen 842 álom részleteit sikerült lejegyezni, és a résztvevők 87 százaléka álmodott legalább egyszer a párjáról a megfigyelési időszakban. Sikerült kimutatni, hogy amikor az alanyok álmukban féltékenyek voltak a párjukra, másnap többet vitatkoztak. A konfliktusról szóló álmok esetében később tényleg problémákkal kellett szembenézni, álombeli megcsalás esetén pedig több napig tartó bizalmatlanság következett, a bensőségesség hiányával együtt - olvasható a című szakfolyóirat hasábjain.

Fontos, hogy az eredményekre nem ad magyarázatot a résztvevők előző napi cselekvése, tehát nem a való élet befolyásolta az álmokat, hanem fordítva történt mindez. "Az ébredés utáni visszaemlékezés révén az álmok aktívan ott maradnak a tudatban, így az érzelmekre is hatnak" - magyarázták a kutatók, akik között a Reading Egyetem egyik szakértője is ott volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.