Jelek, hogy a megfelelő partnerrel vagyunk

Vajon miből tudhatjuk, hogy megtaláltuk az "igazit"? A kérdésre nagyon nehéz választ adni, de azért vannak jelek, amelyek megmutathatják, hogy valóban a megfelelő partner van mellettünk.

A Women's Health magazin gyűjtése alapján bemutatjuk, miből tudhatjuk, hogy megtaláltuk az igazit.

Ugyanazok az életcéljaink

"Jack és én egy általános iskolában önkénteskedtünk az egyetemi éveinkben, és nagyon jól bánt a gyerekekkel. Ez nagyon megérintett, és tudtam, hogy nagyszerű apa lenne belőle. Bár a törölközőket nem hajtogatja élére, mint én, de ez nem is fontos. Túl sok ember várja el a párjától, hogy tökéletes legyen, de az emberek nem tökéletesek. A tény, hogy az életünk során mindig ugyanazokra a dolgokra vágytunk, jelezte nekem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok mellette". (Nancy, 41 éve házas)

Túl sok ember várja el a párjától, hogy tökéletes legyen
Túl sok ember várja el a párjától, hogy tökéletes legyen.

Aprósággokkal próbáljuk boldogabbá tenni egymást

"Már majdnem fél évszázada vagyunk együtt a férjemmel, és bármikor újra hozzámennék. Mindig hajlandó volt extra erőfeszítéseket tenni értem és a családunkért is. Ha vásárolni mentünk, mindig türelmesen várt a próbafülke előtt, és a mai napig ajándék lottószelvényeket rejt el nekem a házban, mert tudja, hogy ezzel mekkora örömet tud szerezni neked. Még ennyi év után is imádom őt, és ezekből az apróságokból tudom, hogy ő is imád engem". (Carol, 43 éve házas)

Érzelmi hűtlenség: ezek a biztos jelek!

Elfogadjuk a másikat úgy, ahogy van

"A férjem és én nagyon eltérő környezetből jövünk. Az ő családjában nem túl szorosak a kötelékek, az enyém viszont egy igazi nagy, hangos olasz család, ahol mindig mindenki mindenről megmondja a véleményét. Ő mindig is elfogadta a velem együtt járó 'csomagot'. Ha ma ránézek, ugyanazt a férfit látom, akibe 53 évvel ezelőtt beleszerettem!" (Elisa, 51 éve házas)

Egymás legnagyobb drukkerei vagyunk

"A férjem és én a találkozásunk után egy héttel már jegyesek voltunk, és 10 hónap múlva össze is házasodtunk. Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen csodálatos férfinak nincs senkije, és azonnal tudtam, hogy ő a nekem való partner. Mindig is olyan helyeken dolgoztam, ahol sok volt a stressz, és most már saját vállalkozásom van. Mindig tudtam, hogy nem számít, mennyire lesznek rázósak a dolgok, a férjem mellettem fog állni. Azt szokta mondani, hogy 'Ha kételkedsz abban, mennyire leszel sikeres, nézz a szemembe, mert nekem ez soha nem volt kérdés'. Ő az én bástyám, és stabil hátországom". (Cathy, 31 éve házas)

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.