A tájékozódásban is a csajozás miatt jobbak a férfiak?

Az egyik leggyakrabban hangsúlyozott (vélt vagy valós) különbség a férfiak és a nők között, hogy az előbbiek jobban tájékozódnak, míg az utóbbiak bárhol képesek eltévedni - talán nincs is olyan pár, akik között ez ne okozott volna egy-két feszült percet.

A szakemberek szerint ennek az állításnak nemcsak valóságalapja van, de evolúciós okokra vezethető vissza az eltérő képességek kialakulása: tudósok szerint ugyanis a férfiaknál azért alakult ki a jobb tájékozódás képessége, hogy messzebbre tudjanak vándorolni potenciális partnereket keresve.

Mi a párkapcsolat és a vonzódás öt fázisa? Ezek milyen fiziológiai változásokat hoznak életünkben? Itt megtudhatja! A University of Utah kutatásában két namibiai törzs, a Twe és a Tjimba tagjait tanulmányozták. Úgy találták, hogy azok a férfiak, akik jobban teljesítettek a térbeli képességeket vizsgáló feladatokban, messzebb vándoroltak, mint gyengébben teljesítő társaik, emellett több nőnek nemzettek gyermekeket.

- Ez az első kutatás, mely egyértelmű összefüggést talált a tájékozódási képességek, az utazási távolság és a szaporodási sikeresség között - mondta Layne Vashro, a kutatás vezető szerzője, és hozzátette: "Minél jobban tájékozódik valaki, annál hatékonyabban képes messzire utazni és új helyeket felfedezni. A felfedezés pedig új párkapcsolatok lehetőségével jár együtt."

A férfiak jobban tájékozódnak

A két tanulmányozott namíbiai törzs tagjai évente akár 120 mérföldet is vándorolnak ideális életkörülményeket keresve, és meglehetősen nyíltak a szexualitással kapcsolatban, vagyis a kultúrájukban elfogadott az, hogy a házastársuknak tartott személyen kívül másokkal is viszonyuk legyen . A férfiaknak általában több nőtől is vannak gyermekeik.

A törzsek tagjaival (férfiakkal és nőkkel egyaránt) többféle, térbeli és tájékozódási képességet vizsgáló tesztet végeztettek el, például mértani formákat kellett megfelelő irányba forgatniuk. A kutatás következő részében azt mérték fel, hogy mennyire messze vándorolnak egy évben, illetve hány szomszédos falut látogatnak meg.

Úgy találták, hogy azok, akik hatékonyabban oldották meg a feladatokat, többet és messzebbre vándoroltak egy évben. Ugyanezeknek a férfiaknak több gyereke is volt, több anyától. Vagyis nemcsak a térbeli tájéozódásban voltak jobbak, de abban is, hogy új partnereket szerezzenek maguknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.