Terror a munkahelyen - álmatlan éjszakák

A munkahelyi terror összefügg a megnövekedett alvászavarokkal - állítja egy új tanulmány.

Összefüggést figyeltek meg az alvászavarok és a munkahelyi terror között, ami arra utal, hogy ennek a jelenségnek negatív hatása van még akkor is, ha csak közvetve tapasztalják meg.

A tanulmány felfedte, hogy a nők 11, míg a férfiak 9 százaléka számolt be arról, hogy munkahelyén erőszakos viselkedést tapasztal legalább hetente egyszer, az elmúlt egy év során 6 hónapon keresztül.

Az alvászavar rögzített esélyaránya több mint kétszerese volt azoknál a férfiaknál és nőknél, akik naponta, vagy hasonló gyakorisággal szenvedtek a munkahelyi terrortól több mint öt éven át.

A vizsgálat vezetője, Isabelle Niedhammer epidemiológus, az ír Dublini Egyetem Népegészségügyi és Népességtudományi karának kutatója úgy véli, hogy a munkahelyi erőszak vagy zaklatás bármely formája növeli az alvászavarok kialakulásának valószínűségét. "A munkahelyi terror kiemelkedő stresszforrás, gyakran vezet öngyilkossághoz és egészségügyi problémákhoz. A tanulmányunk kiemeli a munkával kapcsolatos kockázati faktorok jobb megértését, hatékonyabb megelőzését" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon folytatódik a derült idő, másutt gomolyfelhők képződnek, illetve sodródnak fölénk, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!