Rorschach: a teszt, ami József Attiláról is sokat elárult

Egy félig elkészült jegyzőkönyv maradt ránk a költőről, akivel Illyés Gyuláné kezdte el a Rorschach-tesztet. Mit kell tudni a híres, színes pacákról?

A tintapacás tesztként emlegetett Rorschach-próbát Hermann Rorschach, svájci pszichiáter fejlesztette ki még az 1920-as években. Tíz táblából áll, melyeken szimmetrikus tintafoltok láthatóak, 5 táblán fekete, 2 táblán fekete és piros foltok, 3 táblán pedig többszínűek. A táblák természetesen egységesek, hiszen így a világ bármely pontján végzik is el, az eredmények összehasonlíthatóak. A vizsgálatot pszichológus végzi, és a vizsgált személynek egyenként minden táblát kézbe véve el kell mondania, miket lát a foltokban, azok mit juttatnak eszébe. Nem léteznek helyes vagy helytelen válaszok, hiszen a teszt felvétele során adott szóbeli válaszok (és egyes esetekben a viselkedés is) a személyiségre utalnak. Éppen ezért a vizsgálat vezetője a kapott válaszokat részletesen rögzíti, majd ezeket később kiértékeli. A kiértékelésben több dolog is szerepet játszik, többek közt az, hogy a tábla mely részébe látott bele egy tartalmat a vizsgált személy, de ugyanígy szerephez jut a látott forma, szín, mozgás vagy tartalom.

A pacák és a költő

Mint ismeretes, József Attila nem fejezhette be terapeutájával a tesztet: az első öt táblára adott összesen 181 választ, mindössze ez maradt az utókorra. A személyiségteszt elvégzését barátai kezdeményezték, a költő így ismerkedett meg későbbi szerelmével, Flórával.

A szakember a visszaemlékezéseiben leírja, hogy a tesztet a szokásosnál is lassabban tudta elvégezni, míg mással félórányi idő is elég szokott lenni 10 képre, József Attilával két óra alatt mindössze az ötödikig jutottak, annyi gondolatot és választ osztott meg a vele a speciális képek láttán. A sokszoros mennyiségű válasz egyébként arra engedett következtetni az utókornak is, hogy esetében közel sem a szkizofrénia személyiségvonásairól volt szó, amire aztán (tévesen) pszichiátriai kezelését is alapozták. A költő által adott válaszok alapján annyi azonban kijelenthető, hogy a szkizoid beállítottság jellegzetességei fellelhetők voltak nála, az elemzésekből kiderül továbbá az is, hogy a gyerekkorától datálható személyiségzavar egész lelkivilágát átitatta, átalakította és ez a tesztekre adott válaszokból is kiderült.

A pacás személyiségteszt aztán több helyen megjelenik József Attila költészetében: versei sokszor idézik a "Rorschach-táblák foltjait", a teszt alkalmából felidézett gondolatait (például ilyen a Iszonyat ) is.

Ma, József Attila születésnapján (Budapest, 1905. április 11. - Balatonszárszó, 1937. december 3.) ünnepeljük a költészet napját, melyről országszerte József Attila Emlékházban is megtekinthető Balatonszárszón, amelyet idén télen avattak fel újra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!