Pszichiátriai betegek festményeiből nyílt kiállítás

Pszichiátriai betegek alkotásaiból összeállított kiállítás várja az érdeklődőket a Budapest Art Brut Galériában. A kiállítás célja, hogy a pszichiátriai betegséggel élők alkotásainak bemutatásával csökkentse a betegekkel kapcsolatos előítéleteket.

"Egészen évben nyitva tart a galéria, és a negyedévente megújuló kiállításokkal a pszichiátriai betegek rehabilitációját segítjük" - mondta el Kovács Emese, a galéria igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. "Tavaly a galériával együttműködő Moravcsik Alapítvány egy európai uniós pályázat elnyerésével megnyithatta a Budapest Art Brut Galériát" - részletezte Dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány Kuratórium elnöke. "Így Kreatív és Művészetterápiás Műhelyünk nem csak a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Osztályán kap helyet, hanem a galériában is dolgoznak betegeink" - magyarázta Kovács Emese. "Készségeik fejlesztésével célunk, hogy a társadalom teljes értekű tagjai lehessenek".

Jelenleg a Budapest Art Brut Galériában a Semmelweis Egyetem pszichiátriai osztályán fekvő betegek alkotásai a mellett Mohács Város Önkormányzatának Pándy Kálmán Otthonának lakói, valamint a budapesti Szent János Kórház Pszichiátriai Osztályán lévő betegek műveiből összeállított kiállítása is megtekinthető minden nap 10 és 14 óra között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.