Ön is megiszik évente 18 liter szeszt?

A magyarok isszák a legtöbbet az Unióban - évente átlagosan 18 liter száz százalékos alkoholt - állt a WHO (Egészségügyi Világszervezet) két évvel ezelőtti jelentésben, most pedig a szervezet felszólította a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki egységes stratégiát az alkoholprobléma megoldására.

Hazánk nem rendelkezik ilyen tervezettel pedig a probléma nálunk a legnagyobb a Közösségben.

Hazánkban az évente elfogyasztott 18 liter (száz százalékos, tehát tiszta) szesz negyede illegálisan előállított alkohol.

Csak összehasonlításként a leggyakrabban szórakozni járó britekre 13 liter, míg a "legnyugisabb" máltaiakra 7 liter jut.

A riasztó adatok ellenére a kormány eddig nem rendelkezett megfelelő tervezettel az alkoholfogyasztás visszaszorítására, melynek oka az Egészségügyi Minisztérium átalakítása volt. Székely Tamás nemrég kinevezett szakminiszter azonban változtatni akar ezen és már a tárca előtt van az Alkoholpolitika- és stratégia című tervezet, mely többek között tartalmazza a reggeli italárusítás korlátozását, a tömény szeszesitalok adójának emelését, valamint felvetődött, hogy a cigarettához hasonlóan az alkoholos üvegeken is lehetnének elrettentő feliratok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

Túlnyomóan derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Csapadék nem várható. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd hajnaltól a Dunántúlon és Bodrogközben megélénkül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?