Miért lépnek fel görcsrohamok alkoholmegvonáskor?

A hosszútávú ivás abbahagyása után fellépő alkoholmegvonási szindróma egyik legdrámaibb és legfontosabb jelensége az epilepsziás görcsroham. Korábbi kutatások már feltárták az agysejtek kalciumcsatornáival fennálló kapcsolatot, azonban egy új tanulmány annak járt utána, hogy vajon ez a görcsrohamok oka vagy következménye.

A Georgetown Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói ennek vizsgálatakor azt találták, hogy állatkísérletekben a kalciumáram erőssége már az alkoholmegvonás okozta görcsrohamok előtt megnő és mindvégig magas is marad a rohamokra való fogékonyság során, majd ennek elmúltával az alapértékre áll vissza.

"Ez az első bizonyíték arra, hogy a kalciumcsatornák szerepet játszanak az alkoholmegvonási szindróma előfordulásában" - mondta el Dr. Prosper N"Gouemo gyermekgyógyász docens, a tanulmány vezető szerzője. Következő lépésben azt próbálják meghatározni, hogy mely kalciumcsatornák érintettek, hogy ez alapján megfelelő terápiákat dolgozhassanak ki.

Az eredményekről az Idegtudományi Társaság 39. éves gyűlésén számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Az északias szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, csak néhol élénkülhet meg a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?