Inkább kövérek legyünk, mint dohányosok

Hosszútávon mindenképpen javít az egészségi állapoton a dohányzás abbahagyása, még akkor is, ha ez erőteljes hízáshoz vezet - állapította meg egy amerikai tanulmány.

A dohányosokhoz képest legalább 50 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg idő előtt szívbetegségben vagy más kór következtében még azok is, akik a cigarettáról lemondva hízni kezdenek. A Harvard Egyetem kutatása szerint a füstölgés még a túlsúlynál is komolyabb következményekkel járhat az egészségünkre nézve.

A dohányzás így hat a bolygóra A dohányzás nemcsak az emberek egészségét károsítja, a dohányáru előállítása és elszívása a környezetre is veszélyt jelent - figyelmeztetett jelentésében az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). Kattintson a részletekért!

A dohányzás így hat a testünkre

Az átfogó tanulmány több mítoszt megcáfol, melyek szerint a dohányzás abbahagyásának lehetnek a súllyal összefüggő káros egészségügyi következményei - mondta el William Dietz, a George Washington Egyetem egészségügyi szakértője. "A tanulmány egészen egyértelművé teszi, hogy az egészségi állapot javul akkor is, ha megnő a testsúly. Ezt eddig nem tudtuk ilyen bizonyossággal" - mondta Dietz.

A tanulmány a The New England Journal of Medicine című szaklapban jelent meg a héten, ugyanebben a számában bemutatnak egy svéd tanulmányt is, mely szerint a dohányzás abbahagyása a legjobb dolog, amit a diabéteszben szenvedők tehetnek.

Ha letesszük a cigarettát, nagyobb eséllyel hízhatunk meg
Ha letesszük a cigarettát, nagyobb eséllyel hízhatunk meg

A cigarettában lévő nikotin elfojthatja az étvágyat és növeli az anyagcserét. Sok egykori dohányos, ha a cigaretta letételekor nem kezd többet mozogni, viszont többet eszik és hízik, annak általában kevesebb mint 4,5 kilogrammal, néhány esetben akár ennek háromszorosával is növekedhet a testsúly. Az erőteljes hízás okozhat diabéteszt, ami olyan problémákhoz vezethet, mint a vakság, idegi károsodás, szív- és vesebetegség és a végtagok vérellátásának romlása.

Az amerikai tanulmányhoz a kutatók több mint 170 ezer férfit és nőt követtek figyelemmel mintegy 20 éven át, kétévente kikérdezték őket egészségükről. A tanulmányba bevont emberek mind egészségügyi szakemberek voltak, nem tükrözték az általános populáció dohányosainak arányát, akik alacsonyabb jövedelműek, kevésbé képzettek és hajlamosabbak az erős dohányzásra.

A tudósok azt figyelték, melyik résztvevő hagyja abba a dohányzást, figyelemmel követték, híznak-e, kialakul-e náluk diabétesz, szívbetegség vagy más elváltozás. A dohányzást abbahagyók esetében az első hat évben 22 százalékkal nőtt a diabétesz kialakulásának kockázata. Ezt a tanulmány "enyhe emelkedésnek" jelöli.

"Korábbi kutatások kimutatták, hogy azoknál, akik leteszik a cigarettát, megnövekszik a diabétesz kockázata. Ez a kockázat azonban nem tartós és sohasem vezet olyan magas halálozási arányhoz, mint amekkorával a dohányosoknak kell szembesülniük" - fejtette ki Qi Sun, a bostoni Brigham and Women's Hospital munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. "Tekintet nélkül a hízás mértékére, a dohányzással szakítóknál mindig kisebb az idő előtti halálozás kockázata" - emelte ki Sun.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!