Nem szívroham volt
Mivel a pánikroham tünetei összetéveszthetők a szívroham, vagy más életveszélyes állapotok szimptómáival, sokszor csak hosszas belgyógyászati kivizsgálások után derül fény a beteg igazi problémájára, a pánikbetegségre.
A pánikrohamok lehetnek elsődlegesek (amelyekhez súlyos szövődmények: depresszió, öngyilkosságra való hajlam, szenvedélybetegség csatlakozhatnak), mint ugyanezekhez a betegségekhez társulók, azaz másodlagosak. Először mindig az elsődleges zavart kell kezelni.
Kezelés híján az ismétlődő pánikrohamoknak súlyos következményei lehetnek. A rohamok, vagy a rohamok elkerülésére tett kísérletek teljesen eluralhatják a személy életét. A megfelelő terápia a pánikzavarral küszködők 70-90%-ának segít. A kezelés legfontosabb feltétele, hogy résztvevője kellően motivált legyen, mindent tudjon a kezelésről, kérdezzen és hangot adjon kétségeinek és aktívan működjön közre a gyógyulás érdekében.
Tünet vagy ok?
A tapasztalatok szerint a leghatékonyabb párhuzamosan kezelni a betegség tüneteit és az okát, gyógyszerrel és/vagy pszichoterápiával. Amint a beteg jobban érzi magát - és a szakember úgy ítéli meg-, lassan, fokozatosan elhagyhatja el a gyógyszert. A pszichoterápia komoly ráfordítást kíván a pácienstől és a pszichoterapeutától egyaránt, de nagy előnye a gyógyszerrel szemben, hogy hatásai hosszabb távúak. Az együttműködés során a beteg önbizalmat nyer, ahhoz, hogy szorongását kontrollálni tudja. Pánikbetegségben a gyógyszeres kezelést általában kis adaggal kezdik, melyet fokozatosan emelnek a szükséges szint eléréséig. A pánikrohamok antidepresszáns gyógyszerekkel ritkíthatók, sőt megelőzhetők, mivel a legtöbb használatos antidepresszáns helyreállítja a pánikban kulcsszereplőnek tűnő norepinefrin nevű agyi ingerületátvivő anyag működését. A szorongáscsökkentő szerek gyorsabban hatnak, mint az antidepresszánsok, de függőség kialakulásának veszélyét hordozzák.
Akar róla beszélni?
A feltáró beszélgetések -az ún. kognitív viselkedésterápia- visszanyúlnak a gyermekkorba, rámutatnak a lehetséges kapcsolati ambivalenciákra, rávezetik a pácienst, hogy jelezze és felkészítse magát azokra a helyzetekre és testi érzetekre, amelyek pánikrohamot válthatnak ki.
A terapeuta taníthat a betegnek nyugtató, lazító légzéstechnikákat, szorongáscsökkentő gyakorlatokat valamilyen relaxációs technika (autogén tréning, meditáció vagy progresszív relaxáció) segítségével. A relaxációs módszerek ugyanis az izmok és a légzés ellazítására helyezik a hangsúlyt, segítségével tehát enyhíthető a szorongás legjellemzőbb tünetei közül néhány: például az izomfeszülés és a pánikrohamok során jelentkező kapkodó légzés.
Úrrá lenni önmagunkon
A relaxáció és a kognitív terápia lényege, hogy a beteg fokozatosan úrrá legyen rémisztő testérzetein és a félelem érzésén. El kell jutnia odáig, hogy képes legyen időben megszakítani a pánikrohamhoz vezető eseménysort. A terapeuta segítségével fokozatosan és biztonságosan fel kell vállalnia azokat a helyzeteket és helyeket, amelyeket addig elkerült. A betegek nagy része jelentős javulást mutat néhány heti (8-12) az ún. kognitív viselkedésterápia elteltével. De azonnali gyógyulást semmilyen kezelés nem hoz a pánikbetegségre. Ezért rendkívül fontos, hogy a személy kitartson egy adott kezelés mellett.
