Drogfüggőséghez vezethet az alkohol

Az alkohol egyfajta kapudrogként nyithat utat más szenvedélybetegségek előtt, egy rendszeres alkoholfogyasztó például háromszor nagyobb eséllyel lesz kokainfüggő is.

Az alkoholizmus a fejlett és a fejlődő világban egyaránt az egyik legelterjedtebb szenvedélybetegség. Magyarország különösen érintett a problémában, itthon ugyanis 800 ezer és egymillió közé tehető az alkoholbetegek száma. Több súlyos, halálos betegség hátterében is a túlzott alkoholfogyasztás áll: a jól ismert máj- és neurológiai betegségek mellett a köszvény, valamint a hasnyálmirigy-gyulladás, illetve többféle ráktípus kialakulását is elősegíti.

Az alkoholizmus férfiaknál négyszer gyakrabban fordul elő, azonban kutatási adatok szerint ez az arány lassú kiegyenlítődési tendenciát mutat. A szenvedélybetegség kialakulásáról és kezeléséről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A legújabb tanulmányok ugyanakkor azt a feltételezést is megerősítették, hogy az alkoholfogyasztás más függőségek kialakulását is elősegíti. Az eredmények szerint a rendszeres alkoholfogyasztók háromszor nagyobb eséllyel válhatnak kokainfüggővé.

Kokainfüggővé tette az alkohol a patkányokat

A Kolumbia Egyetem tudósai patkányokon kísérleteztek, hogy információt gyűjtsenek az alkohol hatásairól , illetve az ital szerepéről a súlyosabb drogaddikciók kialakulásában. Az állatok egy részének alkoholt juttattak a szervezetébe, ezt követően pedig kokaint adtak nekik. Bár a kokainfüggőséget korábbi kísérletek már összefüggésbe hozták például a rendszeres alkohol-, marihuána- és cigarettafogyasztással, az nincs tisztázva, hogy ezek a tényezők miért hatnak más-más módon bizonyos emberekre.

Háromszor nagyobb eséllyel válhat kokainfüggővé az, aki alkoholt fogyaszt
Háromszor nagyobb eséllyel válhat kokainfüggővé az, aki alkoholt fogyaszt

Ehhez az agy jutalmazási rendszerét vizsgálták, pontosabban a dopamin szerepét. A dopamin egy agyi neuronhormon, amely például szex, evés, vagy alkohol- és kábítószerfogyasztás hatására elégedettségérzetet és boldogságot vált ki. Mégis, a felmérések szerint a kokainfogyasztók "csupán" 21 százaléka válik a szer rabjává, tehát az addikció mögött környezeti és genetikai okok is meghúzódnak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a patkányok alkoholfogyasztása hogyan befolyásolhatja az agyban a kényszeres viselkedési reakciókat.

A vizsgált patkányok egy kis kar aktiválásával jelezhették, hogy újabb adag kokaint kérnek. Azok az állatok, amelyek korábban alkoholt is fogyasztottak, átlagosan 58-szor jelezték a drog iránti vágyukat, míg az alkohollal nem érintkezett példányok csak 18-szor húzták meg a kart. Esetükben tehát az alkohol több mint háromszorosára növelte a kábítószer iránti vágyat. A kutatók szerint ez a felfedezés segítheti a kábítószerfüggők kezelését is a későbbiekben.

Forrás: Daily Mail Online

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.