Cipruson tilos lesz a dohányzás

A ciprusi parlament csütörtökön nagy többséggel megszavazta, hogy a kedvelt mediterrán nyaralósziget az Európai Unióban utolsóként megtiltsa a dohányzást a bárokban, éttermekben, éjszakai klubokban és a munkahelyeken.

A jelenlegi szabályozásnál szigorúbb törvénytervezetet az 56 fős országgyűlés 27 igen és 3 nem szavazattal és egy tartózkodással fogadta el. A változások 2010. január elsején lépnek életbe, hogy a vendéglátó- és munkahelyek, továbbá a dohányosok alkalmazkodhassanak, azonban még változtathatnak a törvényen életbe lépése előtt.

Leszokás a dohányzásrólDohányozni kizárólag a szabadban, nyílt területen lehet majd, mint például udvarokon vagy a kávézók teraszán, míg a munkáltatóknak zárt dohányzóhelyet kell kialakítaniuk a dohányzó alkalmazottak számára. A törvényt megsértőknek legfeljebb 2000 eurós bírsággal kell számolniuk.

A bárok és klubok tulajdonosai azt állítják, bíróságon fogják megtámadni a törvényt, mivel úgy gondolják, károsítja üzletüket a tilalom. A törvényi szabályozás szigorítja a 2002-es, a nyilvános helyekre vonatkozó tilalmat, amelyet azonban nem tartattak be szigorúan. Az új törvény megszünteti az egyetlen egységben található külön dohányzó és nemdohányzó részeket is.

A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a ciprusiak nagy része üdvözölte a dohányzást szabályozó törvényt, amely része az Európai Unió tervének, hogy a 27 tagországban 2012-re megtiltsa a dohányzást a nyilvános helyeken. Cipruson kevesebben dohányoznak, mint az EU-átlag, a lakosság 29 százaléka vallja magát rendszeres dohányosnak, szemben az EU-átlag 31 százalékkal. Azonban Cipruson vannak arányaiban a legtöbben kitéve a passzív dohányzásnak a nyilvános helyeken.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Az északias szél a legtöbb helyen mérséklődik. A hőmérséklet késő este 15 és 21 fok között alakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?