Bajt jelez, ha a fiatalok nem társaságban isznak

Magasabb az alkoholbetegség későbbi kialakulásának kockázata azoknál a tinédzsereknél és fiatal felnőtteknél, akik nem csupán társaságban isznak alkoholt – állapította meg egy friss amerikai tanulmány.

„A legtöbb fiatal, ha iszik, társaságban teszi azt másokkal. Egy számottevő kisebbségük azonban egyedül fogyaszt alkoholt. A magányos italozás pedig egy egyedi és igen erőteljes rizikófaktor a jövőbeli alkoholbetegség szempontjából” – idézi a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem közleménye Kasey Creswellt, az egyetem pszichológus docensét. „Még azok után is, hogy számításba veszünk olyan jól ismert kockázati tényezőket, mint a mértéktartás hiánya, az alkoholfogyasztás gyakorisága, a szocioökonómiai státusz és a nem, továbbra is látható, hogy a fiatalkori magányos italozás a felnőttkori alkoholproblémák egy igen erős előjele" – tette hozzá a kutató, aki a Michigani Egyetem két szakértőjével közösen vizsgálta a témát, majd jelentett meg tanulmányt a Drug and Alcohol Dependence című folyóiratban az eredményekről.

alkoholfogyasztás, italozás, fiatal nő
Nem jó előjel a magányos fiatalkori alkoholfogyasztás. Fotó: Getty Images

A túlzott alkoholfogyasztás világszerte egyre súlyosabb mértéket ölt, és napjainkban mintegy hárommillió halálesetért tehető felelőssé évente. Az orvostársadalom gyakran javasolja a fiatalok szűrését kockázatos alkoholfogyasztási szokásokra, az ehhez használt kérdéssorok azonban általában az alkoholbevitel gyakoriságára és mennyiségére fókuszálnak. Creswell szerint fontos lenne a fiatalok alkoholfogyasztását szociális kontextusban is vizsgálni, mivel ez a későbbi alkoholizmus egy kritikus, de többnyire figyelmen kívül hagyott indikátora lehet.

Creswell, valamint a michigani Yvonne Terry-McElrath és Megan Patrick a Monitoring the Future című epidemiológiai kutatás adatait vizsgálva jutottak erre a következtetésre. A ma is folyamatban lévő felmérés amerikai fiatalok alkohol- és droghasználati szokásait vizsgálja, majd követi nyomon a résztvevőket felnőttkorukban is. Hozzávetőleg 4500 tinédzser töltötte ki a kérdőívet, amely a többi között arra volt kíváncsi, mikor és mennyi alkoholt fogyasztanak, illetve hogy mennyire jellemző, hogy ezt egyedül, magányosan teszik. Őket később, 23-24 éves koruk körül is kikérdezték alkoholfogyasztási szokásaikról, majd 35 éves korukban olyan esetleges panaszaikról, amelyek alkoholbetegség gyanúját kelthetik fel.

Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint demencia előjele lehet a 40 éves kor felett kezdődő alkoholbetegség.

Mindezekből kirajzolódott, hogy azok a tinik és fiatal felnőttek körében, akik saját bevallásuk szerint egyedül is szoktak italozni, magasabb az alkoholbetegség kialakulásának veszélye későbbi életkorban, mint azoknál a kortársaiknál, akik csak társaságban isznak. Egészen pontosan a vizsgálat szerint azoknak, akik tizenévesen isznak egymagukban, 35 százalékkal gyakrabban gyűlik meg a bajok később az alkohollal, míg akikre még fiatal felnőttként is jellemző ez a viselkedés, 60 százalékkal magasabb kockázattal kénytelen szembenézni. A kutatók emellett azt is kimutatták, hogy az érintett lányokra nézve még fokozottabb a rizikó, hogy felnőve gondjaik adódnak az alkoholhasználattal. Összességében egyébként a megkérdezett tinédzserek 25 és a fiatal felnőttek 40 százaléka számolt be arról, hogy egyedül is a pohár fenekére néz olykor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.