Az idősödő finnek több alkoholt isznak, mint valaha

Az idősödő finnek alkoholfogyasztása 2000. óta jelentősen megugrott, ami riasztó irányvonalnak számít egy olyan országban, ahol az alkohol a vezető halálok.

Az országos egészségügyi és jóléti intézet (THL) 2000-ben és 2008-ban felmérést készített a finnek körében alkoholfogyasztási szokásaikkal kapcsolatban. A kutatók eredményei azt mutatták, hogy az 50 évnél idősebb finnek 2008-ban nagyobb mennyiségben és gyakrabban fogyasztottak szeszesitalt, mint az ugyanebbe a korosztályba tartozók 2000-ben.

Az 50 és 69 év közötti férfiak tavaly átlagosan 6,3 liter, az ugyanebbe a korosztályba tartozó nők pedig 1,7 liter tiszta alkoholt fogyasztottak. Az alkoholfogyasztás 2000. óta 44 százalékkal emelkedett a férfiak, 35 százalékkal a nők esetében.

A hivatalos statisztikák szerint a finnek 2008-ban átlagosan 10,4 liter tiszta szeszt fogyasztottak személyenként.

"A 2000 utáni években az emberek idősödve nem csökkentették alkoholfogyasztásukat, ahogyan korábban. Ebben az évtizedben az alkohol ára csökkent, az idősebbek jövedelme pedig a korábbinál magasabb" - nyilatkozta a THL kutatója, Pia Maekelae. A kutató azt is hozzátette, hogy az 50-es éveikben járók ahhoz a generációhoz tartoznak, akik mindig több alkoholt fogyasztottak, mint a korábbi nemzedékek.

A nagyobb mértékű alkoholfogyasztás valószínűleg több egészségügyi rendellenességet vált ki.

"Az idősebbeknek kevesebb alkoholt kellene inniuk, mint a fiatalabbaknak. Több betegségben szenvednek, több gyógyszert szednek, melyeknek az alkohollal kombinálva következményei lehetnek."

A kutatók a vizsgálat során 2 700 tizenöt és hatvankilenc év közötti finnt kérdeztek meg.

Finnországban az alkohol a vezető halálok 2005 óta, amikor az északi ország 30 százalékkal csökkentette az alkohol jövedéki adóját, hogy megpróbálja feltartóztatni a szomszédos EU-tagállamokból beözönlő olcsóbb importot.

Idén januárban az alkohol adóját 10 százalékkal megemelték, és a parlament várhatóan a jövő héten fogadja el azt a javaslatot, amely október elején újabb 10 százalékkal növelné a jövedéki adót.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?