Agyi szkennelés árulhatja el, sikerül-e leszoknia a dohányosnak

Jóval nagyobb eséllyel jelezhető előre, hogy ki fog valóban leszokni a dohányzásról, ha az érintettek agyi aktivitását követik bizonyos filmek megtekintése közben, mint amikor az önbevalláson alapuló elszánást veszik alapul - állítják vizsgálataik alapján amerikai kutatók.

Leszokás a dohányzásrólA Health Psychology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányba 28 erősen dohányzó felnőttet vontak be. A résztvevőknek a cigarettáról való leszokást népszerűsítő kisfilmeket vetítettek le, közben pedig mágneses rezonanciás képalkotó eljárás (MRI) segítségével követték nyomon agyi aktivitásukat.

A résztvevők minden egyes kampányfilm után szóban is beszámoltak leszokási szándékuk erősségéről, illetve arról, mennyire bíznak leszokásuk sikerében.

A kutatók egy hónap elteltével ellenőrizték, hogy miként változtak a vizsgálatba bevont emberek dohányzási szokásai. Megállapították, hogy azok, akiknél az MRI-vizsgálat aktivitást mutatott a középső prefrontális kéregben a filmnézés közben, jelentősen nagyobb eséllyel csökkentették dohányzásukat, függetlenül attól, mit vallottak korábban szándékaikról vagy elszánásuk erősségéről.

A Michigani Egyetem kutatói úgy vélik, módszerükkel nagyobb eséllyel jelezhető előre, mely hirdetések, kampányfilmek segíthetik hatékonyan a dohányzásról való leszokást.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A középső országrészben kialakult záporok az esti órákban lecsengnek, a gomolyfelhők zöme az éjszakai órákban leépül, azonban lehetnek még időszakosan felhős körzetek. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet késő este 13, 20 fok között alakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között várható, de a derült, szélvédett északi völgyekben néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?