A vízipipázás még a cigarettázásnál is veszélyesebb!

A vízipipázás legalább annyira káros az egészségre, mint a dohányzás - hívta fel a figyelmet közösen a brit Egészségügyi Minisztérium és a Dohányellenőrzési Központ.

A shisha, vagy vízipipa eredetileg arab találmány, amelyet ízesített dohány fogyasztására használnak. A dohányfüstöt víz segítségével hűtik, mielőtt egy rugalmas gumicsövön át kiszívnák.

Leszokás a dohányzásról

A vizsgálatok szerint egy vízipipázás alkalmával akár négyszer-ötször több szén-monoxid is juthat a szervezetbe, mint egy hagyományos cigaretta elszívásakor. A magas szén-monoxid szint ájulást, súlyosabb esetekben agykárosodást is okozhat.

A mérések szerint egy nemdohányos esetében a kilélegzett levegő egymillió egységből (ppm) háromegységnyi szén-monoxidot tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a vér kevesebb, mint egy százaléka nem működik csak megfelelően. Dohányosoknál ez 2-4 százalék, erős dohányosoknál pedig 5-7 százalék. A vízipipázók esetében 40-70 ppm szén-monoxidot mértek a kutatók, ami azt jelenti, hogy vérük 8-12 százaléka nem működik megfelelően.

Nagy-Britannia Egészségügyi Minisztériumának régiós menedzsere, Paul Hooper szerint ezek az eredmények nagy jelentőséggel bírnak, a vízipipát használók ugyanis sokan egyáltalán nincsenek tisztában az egészségügyi kockázatokkal, sőt nem is tartják dohányzásnak a shisha használatát.

"Eredményeink szerint egy vízipipa elszívása során közel négyszer-ötször több szén-monoxid jut a szervezetbe, mint egy hagyományos cigaretta esetében, ez pedig komoly veszélyt jelenthet" - nyilatkozta Dr. Hilary Wareing, a Dohányellenőrzési Központ igazgatója.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Az északias szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, csak néhol élénkülhet meg a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?